Dr. Ittzés Máté: Szóma, az isteni stimuláns (előadás)

Dr. Ittzés Máté: Szóma, az isteni stimuláns (előadás)
11/14

2019. november 14. 16:00

ELTE BTK, F épület, Kerényi-terem

11/14

2019. november 14. 16:00 -

ELTE BTK, F épület, Kerényi-terem


Az ókori India védikus áldozati rítusai között kitüntetett helyet foglaltak el azok a szertartások, melyek során egy bizonyos növény szárából sajtolt, majd különböző adalékokkal kevert italt, a szómát (gyakran magát a növényt is így nevezték) felajánlották az isteneknek, majd a szertartás résztvevői, az áldozó és a papi személyek maguk is fogyasztottak belőle. A szövegekből kiolvasható, hogy a szómának valamiféle tudatmódosító (stimuláló és talán hallucinogén) hatásai is voltak, tehát az ún. entheogének közé sorolhatjuk, ugyanakkor mindmáig nem sikerült végérvényesen tisztázni, pontosan mi is volt az a növény, amelyből kinyerték.

Az előadás bemutatja, mit lehet tudni a védikus szövegek alapján a szóma rituális előállításának és felhasználásának módjáról, az egyes áldozati előírásokról, ismerteti a szómához kapcsolódó mitológiai motívumokat és történeteket, a szómafogyasztás feltételezhető hatásait, valamint tárgyalja a legfontosabb modern elméleteket, amelyek ennek a rejtélyes növénynek az azonosítására tesznek kísérletet.