Tuhin nagykövet úr látogatása

Tuhin nagykövet úr látogatása
05/10

2021. május 10.

05/10

2021. május 10. -


2021. május 10-én délután Őexcellenciája Kumar Tuhin úr, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete és Tanuja Shankar asszony, a nagykövetségen működő Amrita Sher-Gil Kulturális Központ igazgatója látogatást tettek Dr. Bartus Dávidnál, a Bölcsészettudományi Kar dékánjánál. A találkozón részt vett Dr. Ittzés Máté, az Indológia Tanszék vezetője is.

A látogatás alkalmat adott arra, hogy Dékán úr átnyújtsa Tuhin nagykövet úrnak az Amicus Facultatis-díj odaítéléséről szóló oklevelet, amelynek személyes átadására a 2020. évi kari ünnepen a járványhelyzetből fakadó intézkedések miatt nem kerülhetett sor.

A megbeszélésen Dékán úr többek között ismertette a mesterszakok átalakításával kapcsolatos terveket, megemlítve, hogy ez az indológia szak képzési szerkezetének átgondolását, tematikus horizontjának bővítését is jelentheti az Area Studies-típusú képzések irányában, miközben továbbra is megmarad az ELTE-n folyó indológiaoktatás hagyományosan erős és nagy nemzetközi reputációjú nyelvi és filológiai orientációja is. Nagykövet úr reményét fejezte ki, hogy az eredetileg 2020 áprilisára tervezett nagyszabású Indiai Kulturális Napot, amelynek előkészítésében személyesen ő is nagy szerepet vállalt, a járványhelyzet enyhülésével idén ősszel talán már jelenléti formában meg lehet szervezni. Felidézte a korábbi évek, évtizedek sikeres együttműködését, amelyről a közelmúltban az India Könyvtár új köteteinek bemutatója és a Gándhí-konferencia tanúskodott, és elmondta, hogy a nagykövetség és a kulturális központ a lehetőségekhez mérten továbbra is mindenben támogatást kíván nyújtani a kar és az Indológia Tanszék részére.

A Dékán úrnál tett látogatást követően Tuhin nagykövet úr és Shankar igazgató asszony felkeresték az Indológia Tanszéket is, ahol megtekintették a közelmúltban lezajlott átalakítás és könyvtárrendezés eredményét, valamint megbeszélést folytattak az oktatókkal a tanszéket érintő kérdésekről, az elkövetkezendő napok közös szervezésű programjairól és az együttműködés további lehetőségeiről.

Tuhin nagykövet úr látogatása

Tuhin nagykövet úr látogatása

0

/

0

0

/

0