India történelme

A tradícionális indiai és elsősorban a hindú kultúrával kapcsolatban sokan írtak a történeti látásmód és a történetírói hagyomány hiányáról és sorolták a nehézségeket, amelyekkel az ókori és kora középkori India történelméről író szerzőnek szembe kell néznie a források ahistorikus volta miatt. Az a tény, hogy lehetséges volt összeállítani az alábbi kronológiát jelzi, hogy a történelem felett lebegő, csak az örökkévalósággal foglalkozó indiai kultúra képe módosításra szorul.

Ha tanulmányozni akarjuk az ókori és középkori India történetét, először azzal kell tisztában lennünk, milyen források állnak a rendelkezésünkre. Igaz ugyan, hogy az európai értelemben vett történetírás műfaját hiába keresnénk a klasszikus indiai műveltségben, ez nem jelenti azt, hogy ne születtek volna történelmi témát feldolgozó költői alkotások (pl. Harsa-csarita, Gaudavahó, Navaszáhaszánka-csarita, Vikramánkadéva-csarita, Rádzsa-taranginí, stb.). Bár természetesen mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ezek költemények, és hogy a klasszikus ind esztétika szerint saját művének világában a költő az egyetlen Teremtő, kellő kritikával értékelve ezek az művek is hasznos forrásai lehetnek India történelmének. Az Indiában járt idegen utazók (pl. Megaszthenész, Xuanzang, al-Bírúní) beszámolóit szintén érdemes tanulmányozni és összevetni az indiai forrásokkal.

A vallási témájú szövegeknek és a helyes életvitelt előíró normatív munkáknak már a datálásakor nehézségekbe ütközünk, hiszen ezek minden időkre érvényes tanításokat kívánnak közölni és ezért magukat isteni kinyilatkoztatásnak, az ősidőkben élt bölcsek művének, vagy önmagukban örök időktől létezőnek tüntetik fel. Alapos filológiai vizsgálódással azonban ezeknek a forrásoknak is lehetséges a többé-kevésbé pontos idő- és térbeli elhelyezése, és például a Szkanda-puránában Siva istennek és hitvesének a szövegben a mitikus múltba helyezett párbeszéde forrásunk lehet arra, hogyan vált Benáresz a hindú vallás egyik legfontosabb zarándokhelyévé a VI–VII. század táján.

Az muzulmán hódítás előtti India történelmének legfontosabb forrásai azonban kétségkívül a feliratok: az erről az időszakról szóló tudásunk mintegy nyolcvan százaléka származik feliratos szövegekből. Feliratok nélkül szinte semmit sem tudnánk az ókori India olyan meghatározó periódusairól, mint Asóka vagy a Gupta dinasztia uralkodása. Az epigráfiának azonban nem csak az eseménytörténetben van meghatározó szerepe, hanem a gazdaság- és társadalomtörténetben is, és bármely szeletét tanulmányozzuk a klasszikus India kultúrájának, a vallásoktól kezdve az irodalmon át a nyelvekig, a feliratos források használata megkerülhetetlen.

Napjainkig mintegy 90–100000 feliratot fedeztek fel Dél-Ázsiában (India legkülönbözőbb területein és a szomszédos országokban). A legkorábbi megfejtett feliratok Asóka korából, a Kr.e. III. századból származnak (az Indus-civilizáció írását és nyelvét nem ismerjük, ezért az e korból fennmaradt dokumentumokat nem tudjuk értelmezni), az időben hozzánk legközelebbiek pedig a XIX. századból. Az indiai feliratos források feldolgozása korántsem fejeződött be, hiszen egyrészt az ismert feliratokból eddig mintegy csupán 58000-et publikáltak, másrészt évről évre újakat fedeznek fel; következésképpen az ókori és középkori Indiáról alkotott képünk is folyamatosan változik.

Az indiai epigráfiával való foglalkozás széleskörű felkészültséget kíván, hiszen a feliratokat számos nyelven (szanszkrit, különböző prákrit és dravida nyelvek, stb.) és sokféle írással (bráhmí, kharósthí, sziddhamátriká, grantha, stb.) jegyezték le. Az indiai történelem feliratok segítségével történő rekonstrukciója szintén számos nehézséget állít az indológus elé. Így például egyes dinasztiák saját időszámításuk szerint számolják királyaik uralkodási éveit, ezért pl. a kusán királyok uralkodásának ideje mind a mai napig vitatott (Kaniska trónra lépését tették már Kr.u. 78-ra, 144-re és 278-ra is). Az egyes királyok uralkodásának első és utolsó évét gyakran csak hozzávetőlegesen lehet megadni az alapján, hogy melyik az az első illetve utolsó év, amelyből az adott királynak felirata maradt fenn (újabb feliratok előkerülése természetesen módosíthatja az évszámokat). A dinasztikus listák összeállítása sem mindig egyszerű, mivel egy uralkodónak egy adott feliraton felsorolt felmenői közül nem biztos, hogy mindegyik ült a trónon. Ami pedig a háborúkat és hódító hadjáratokat illeti, a dicsőítő feliratok hajlamosak eltúlozni a királyok hódításait, és ha egy kisebb dinasztia nem túl jelentős uralkodójának feliratában arról olvasunk, hogy a Himalájától Keraláig mindent a birodalmához csatolt, nem árt, ha egészséges szkepszissel más forrásokat is ellenőrzünk.

Az indiai epigráfia virágkorát a XIX. század végén és a XX. század első kétharmadában élte, olyan kiváló indológusok munkájának köszönhetően, mint Georg Bühler, Heinrich Lüders, Eugen Hultzsch, Franz Kielhorn, John Faithfull Fleet, Dinesh Chandra Sircar, Vasudev Vishnu Mirashi, stb. Sajnos az utóbbi évtizedekben az egyetemi szanszkrit stúdiumok és a klasszikus kultúra tanulmányozásának színvonala sokat romlott Indiában, ami hatással volt az epigráfiára, bár szerencsére találhatunk színvonalas publikációkat is (pl. Ajay Mitra Shastri munkái). A nyugati tudósok közül napjainkban Richard Salomon, Harry Falk, Gérard Fussman, Oskar von Hinüber, Gregory Schopen és mások munkái jelzik, hogy az epigráfia kezdi újra megtalálni az őt megillető helyet az indológia tudományában.

---

 

Kr. e.

6000 körül   Neolitikus települések Balucsisztánban (a mai Pakisztán területén), pl. Méhrgarh.

4000–2500   Réz- és bronzművesség, fazekasság kialakulása.

IV. évezred   Települések az Indus völgyében, pl. Amri.

3102   A Mahábháratában elbeszélt háború hagyományos ideje, a kalijuga kezdete.

2800–1700   Indus civilizáció; fontosabb települések: Móhendzsó-Daró, Harappá (Indus-völgy); Kálibangá (Rádzsaszthán); Lóthal (Gudzsarát).

II. évezred   Az indoárják bevándorlása.

1400–900   Korai védikus korszak: megszületnek a Rigvéda himnuszai; az indoárja törzsek letelepednek a Pandzsáb területén és a Gangesz-Jamuná folyóköz (Dóáb) nyugati részén.

1000 körül   A vas megjelenése Indiában.

900 körül   A Mahábháratában elbeszélt háború valószínűsíthető történeti ideje.

900–500   Késői védikus korszak: bráhmana-szövegek, upanisadok; az indoárják megtelepednek a Gangesz középső és keleti medencéjében. Kialakulnak az első dzsanapadák és a varna-rendszer.

800–400   Festett szürke kerámia a védikus településterületen.

VI. század   Kialakul a tizenhat mahádzsanapada, megjelennek az első városok a Gangesz menti síkságokon.

518 körül   Gándhára és Szind (a mai Pakisztán délkeleti része) a Perzsa birodalom egy-egy tartománya lesz.

500-tól   A Gangesz keleti medencéjének korai urbanizációja.

V. század   Három hatalmi központ alakul ki a Gangesz menti síkságon: Kószala és a Vridzsik törzsszövetsége a Gangesztől északra, Vatsza a Gangesz és a Jamuná találkozásánál, és Magadha a Gangesztől délkeletre fekvő területen. Magadha felemelkedése.

V. század   Gautama Buddha és Mahávíra Dzsina fellépése.

400-tól   A Mahábhárata és a Rámájana keletkezése.

364 körül   Mahápadma, Magadha uralkodója megalapítja a Nanda-dinasztiát.

327–325   Nagy Sándor Északnyugat-Indiában.

320 körül   Csandragupta Maurja megdönti a Nandák hatalmát és elfoglalja Magadha trónját, megalapítva a Maurja-dinasztiát.

305   Csandragupta Pandzsábban megállítja Szeleukosz Nikatór kelet felé nyomulását. Szeleukosz átengedi a Kábultól keletre fekvő területeket és Balucsisztánt. Szeleukosz követe, Megaszthenész a Maurja udvarba, Pátaliputrába jön.

300 körül   Pánini megalkotja szanszkrit nyelvtanát, Kautilja pedig (a hagyomány szerint) megírja az Arthasásztrát.

III–I. század   Az indiai szubkontinens legdélebbi területein csóla, pándja és cséra törzsek alkotnak államokat (említik őket Asóka feliratai a III. századból, rövid tamil nyelvű feliratok a II. századból, és Kháravéla felirata az I. századból)

kb. 293–268   Binduszára, Maurja király.

kb. 268–233   Asóka uralkodása, a Maurja birodalom fénykora.

261   Asóka meghódítja Kalingát, majd áttér a buddhizmusra.

256   Buddhista térítő missziók Dél-Ázsiában (Mahinda) és a hellénisztikus világban.

248 körül   A baktriai görögök függetlenednek a Szeleukidáktól.

185 körül   Brihadrathát, az utolsó Maurja uralkodót hadvezére, a bráhmana Pusjamitra megöleti, és megalapítja a Sunga dinasztiát.

---

 

Kr. e.

kb. 185–73   Sunga dinasztia

170 után   Kelet-Közép-Azsiában a nomád hsziongnuk (hunok) legyőzték a jüecsiket, akik nyugat felé vándorolva rajtaütöttek a szintén nomád sai wangokon (szanszkritul sakák), akik szintén nyugat felé vonultak tovább, és egyes törzseik behatoltak Észak-Nyugat-Indiába.

kb. 155–130   Menandrosz (Milinda), az indo-görögök legfontosabb uralkodója.

II. század vége   A sakák, majd utánuk a jüecsik meghódítják Baktriát.

100 körül   Héliodórosz felirata.

I. század   Kháravéla király uralkodása Kelet-Indiában (Kalinga).

I. század   A Szátaváhanák felemelkedése Közép-Indiában. I. Szátakarni harcol a görögökkel és a sakákkal nyugaton és északnyugaton, majd kiterjeszti a hatalmát a Gódávarí folyó mentén; székhelye Pratisthána (modern Paithan).

I. század   Észak-Indiában saka királyok uralkodnak.

94 körül   Mauész saka király uralkodása Északnyugat-Indiában (Kr. u. 22-re is datálják).

58   A vikrama időszámítás kezdete; I. Adzész uralkodása alatt a saka birodalom Mathuráig, Uddzsajiníig, illetve Szaurástra tengerpartjáig terjed.

I. század vége   II. Adzész, az utolsó jelentős saka uralkodó északnyugaton.

 

Kr. u.

20 körül   A sakákat felváltja a rövidéletű indo-párthus dinasztia, alapítója Gondophernész (uralkodott kb. 46-ig), uralma nem terjed ki a keleti saka területekre (Mathurá környéke) és Szaurástrára, ahol önálló saka ksatrapa fejedelmek uralkodnak egészen a Gupta birodalom koráig.

I–II. század: Csóla, Pándja és Cséra királyságok az indiai szubkontinens legdélebbi területein. Virágzik a kereskedelem a római birodalommal, az Indiai-óceán partján fekvő kikötőket a Periplúsz című görög mű mutatja be részletesen. Megszületnek a szangam irodalom alkotásai.

190 körül   Karikala Csóla király legyőzi a Pándja-Cséra szövetséget, és viszonylag nagy területre terjeszti ki a hatalmát.

I–III. század   Észak-India a Kusána birodalom része.

I. század   A jüecsi törzsek a kusánok vezetésével Közép-Ázsiától a Gangesz medencéjének keleti feléig húzódó birodalmat hoznak létre. Időszámításunk kezdete körül Kudzsula Kadphizész, a kuei-shang (szanszkritul kusána) törzs feje a többi törzsfő legyőzésével egységes Kusán királyságot hoz létre; meghódítja Kábúlt és Kasmírt. Fia, I. Víma Kadphizész indiai hódításokra indul. II. Víma Kadphizész meghódítja Észak-Indiát Mathuráig (vagy talán egészen Benáreszig).

78   A saka időszámítás kezdete.

kb. 80–390   Nyugat-Közép-Indiában (Szaurástra és Málvá vidékén) a saka ksatrapák uralkodnak.

kb. 89–131   Csastana saka ksatrapa király uralkodása, megalapítja a Kárdamaka dinasztiát.

II–III. század   Szátaváhana (Szátakarni) királyság (Közép-India, a Gódávarí folyó mentén).

124 körül   Gautamíputra Szátakarni legyőzi a sakákat, az indo-görögöket, a pahlavákat, és helyreállítja a Szátaváhana királyság korábbi nagyságát; hatalma kiterjed a Krisná- és Gódávarí-folyók közti területre, Északnyugat-Dekkánra és Nyugat-India egy részére; győzelmet arat a saka ksatrapák felett. 

128 körül   Kaniska kusán király trónralépése.

kb. 130–159   Gautamíputra fia, Vászisthíputra Pulumávi (Pulumáji) Szátaváhana király uralkodása; keleten szilárdabb a Szátaváhana hatalom, mint nyugaton, ahol a sakák elfoglalják Málvát. A királyság északi része (a Vindhja-hegységtől délre) a Vákátakák felemelkedéséig Szátaváhana kézen maradt, a keleti területek önállósodnak.

150 körül   Rudradáman saka ksatrapa király uralkodása; girnári felirata szerint királyságához tartozott többek között Málvá, a Narmadá-folyó völgye, Szaurástra, Márvár, az Indus alsó folyásánál fekvő területek és a Kónkán északi része; ugyanezen felirat szerint legyőzte Szátakarni királyt (valószínűleg Vászisthíputra Pulumávival azonos); Nászik környéke valószínűleg a Szátaváhanák kezén marad.

kb. 179–203   Jadnyasrí Szátakarni Szátaváhana király uralkodása; pénzérméinek elterjedtsége alapján lehetséges, hogy egy időre kiszorította a sakákat a Narmadá-folyó völgyének és Gudzsarátnak egy részéből; feliratai Nászikban kerültek elő.

II–III. század   Vásziska, Huviska és Vászudéva kusán királyok uralkodása. Vászudéva legtöbb pénzén Siva isten és bikája látható, feliratai Mathurá környékéről kerültek elő. A Vászudévát követő kusán királyok a Kábúl-völgyben, Pandzsábban és a mai Északkelet-Pakisztánban uralkodnak a III. században, háborúskodnak a Szászánidákkal.

II–III. század   Manu törvénykönyve.

III–VI. század   „Kalabhra interregnum” az indiai szubkontinens legdélebbi területein.

III. század   A Krisná és Gódávarí folyók deltavidékén az Iksváku dinasztia uralkodik, székhelyük Nágárdzsunikónda, ahol számos buddhista kolostor és templom építése kapcsolható hozzájuk.

225 körül   Sántamúla Iksváku uralkodó legyőzi a Szátaváhanákat, és a helyükbe lép a Krisná és a Gódávarí közti területen.

IV. század eleje   Mahárádzsa Srígupta, az első Gupta király uralkodása Magadhában és Nyugat-Bengál egy részén; őt fia, Ghatótkacsa Gupta követi a trónon.

kb. 320–335   I. Csandra Gupta uralkodása, ő és az őt követő Gupta uralkodók a mahárádzsádhirádzsa címet viselik; feleségül vette Kumáradéví Liccshaví hercegnőt (a Liccshavík a Buddha kora óta tartották ellenőrzésük alatt a mai Bihár északi részét); hatalma valószínűleg Bihárra és Bengál egy részére terjedt ki.

kb. 335–375   Szamudra Gupta uralkodása; hódító hadjáratokat (digvidzsaja) vezet Nyugat-Bengáltól Mathuráig illetve Vidisáig, elfoglalja Pátaliputrát, majd legyőzi tizenkét déli-indiai uralkodó szövetségét;hódításait lóáldozattal (asvamédha) ünepli meg; a legyőzött királyokat vazallusként többnyire visszahelyezi a trónjukra.Tizennégy „szomszéd királyság” ismerte el a fennhatóságát, pl. Szamatata (Délkelet-Bengál), Kámarúpa (Asszám), Nepál, népcsoportok a mai Kelet-Rádzsaszthán és Észak-Madhja-Pradés területén (málvák, ábhírák, yaudheják, stb.); a kusánok, sakák és Szimhala (Ceylon) uralkodói szintén alárendeltjeiként szerepelnek allahabadi feliratán.

360-as évek   Szamudra Gupta legyőzi a Nága-Vákátaka szövetséget, a Nágák alávetett helyzetbe kerülnek (Vidisá és Padmávatí környékén), Kubéra Nágá hercegnőt a Gupta udvarban nevelik fel, és Szamudra Gupta fiához, Csandra Guptához adja férjhez; a Vákátakák elhagyják eredeti lakhelyüket (Vatsza, a mai Bundélkhand), délre költöznek; keleti águk Vidarbhában, a Wainganga-folyó termékeny síkságán alapít királyságot, székhelyük Nandivardhana lesz a Rámagiri mellett (ma Rámték-hegy).

375 körül   A Szamudra Gupta halála utáni eseményeről írt drámát Visákhadéva (más néven Visákhadatta) Déví-Csandragupta címen („A királyné és Csandra Gupta”, csak részletek maradtak fenn belőle idézetek formájában), mely szerint Szamudra Gupta fia, Ráma Gupta a sakákkal folytatott harcokban vesztésre állva kénytelen volt átengedni feleségét a saka királynak; ekkor fivére, Csandra Gupta, magát Dhruvadéví királynénak álcázva bejutott az ellenség táborba és megölte a saka királyt. Más források szerint Csandra Gupta később megölette fivérét, elvette annak feleségét, Dhruvadévít, és elfoglalta a Gupta trónt.

kb. 375–413/15   II. Csandra Gupta Vikramáditja uralkodása; birodalmához csatolja Gudzsarátot (Szaurástrával együtt) és Málvá keleti felét, keleten pedig teljes Bengált. A Gupta birodalomban gazdasági és kultúrális virágzás veszi kezdetét.

390-es évek   II. Csandra Gupta feleségül adja Kubéra Nágától született lányát, Prabhávatí Guptát II. Rudraszénához, a Keleti-Vákátaka dinasztia uralkodójához, ezzel pecsételve meg a békét és a szövetséget a két uralkodóház között.

397–409   II. Csandra Gupta annektálja a saka ksatrapák területét.

kb. 405–419   II. Rudraszéna Keleti-Vákátaka király halála után özvegye, Prabhávatí Guptá uralkodik régensként kiskorú fiai nevében.

kb. 415–454   Kumára Gupta Mahéndráditja uralkodása, a Gupta birodalom fénykora; feliratai szerint nem folytatott hódító hadjáratokat, uralkodását béke és prosperitás jellemezte.

415 és 419 között   Prabhávatí Guptá férhez adja lányát Ghatótkacsa Guptához, Kumára Gupta öccséhez, aki Vidisá környékén uralkodott alkirályként.

kb. 422–455   II. Pravaraszéna Keleti-Vákátaka király uralkodása; mintegy húsz éven át anyjával, Prabhávatí Guptával együtt uralkodik, ami biztosítja a Gupta birodalommal való jó viszonyt; anyja halála (kb. 443) után önállóan kezd politizálni, visszatér Vákátaka ősei Siva-hitére (a Gupták, így Prabhávatí Guptá, és felesége hatására II. Rudraszéna is Visnu-hívők voltak), új székvárost alapít (Pravarapura).

454   Kumára Gupta halála után trónviszály tör ki fia, Szkanda Gupta és öccse, Ghatótkacsa Gupta között; II. Pravaraszéna sógorát, Ghatótkacsa Guptát támogatja; a küzdelemből Szkanda Gupta kerül ki győztesen, Ghatótkacsa Gupta meghal, özvegyét bátyja visszaviszi a Vákátaka királyságba.

kb. 455–467   Szkanda Gupta uralkodása; visszaveri a hunok (hsziongnu) első támadását.

kb. 467–476   Naraszimha Gupta, majd II. Kumára Gupta uralkodása; előbbi feliratai Nálandából, utóbbié Szárnáthból kerültek elő.

475-től   A Gupta birodalom hanyatlásával a Vindhja-hegység keleti részén, Orisszában, Bundélkhandban önállósodnak a kisebb helyi dinasztiák.

kb. 477–510   Budha Gupta, Vainja Gupta és Visnu Gupta egyre kisebb területek felett uralkodnak; Vainja Gupta feliratait és pénzérméit Nálandában illetve Bengálban találták meg.

480-as évek   Harivarman, a Maukhari dinasztia alapítójának uralkodása (feliratát Sankarpurban, Madhja Pradésben találták meg, ami arra utal, hogy a Maukharik Baghélkhandból származtak, de későbbi felirataik alapján rövid időn belül Magadhában is nagy befolyással bírtak).

kb. 498–535   I. Indravarman, a Keleti Ganga dinasztia alapítójának uralkodása Trikalingában, amely valószínűleg Véngí (a későbbi Keleti Csálukják királysága) és a kalinganagara-beli Gangák területe közötti erdős vidék volt.

500 körül   Tóramána hephthalita (húna) király Gándhárából indulva meghódítja Nyugat-India nagy részét.

VI. század   A mai Kambodzsa területén kialakul a Khmer királyság (Angkor).

VI–VII. század   A Maukhari dinasztia a mai Uttar Pradesh középső részén uralkodik, székhelye Kanaudzs.

VI–VIII. század  Maukhari dinasztia, székhelye Valabhí. Jelentősebb uralkodói a VI–VII. században: Drónaszimha, Guhaszéna, Síláditja, II. Dhruvaszéna.

kb. 500–580   Nara Vardhana, Rádzsja Vardhana és Áditja Vardhana, a Vardhana dinasztia első ismert uralkodói, székhelyük Szthánísvara (mai Thánésvar); valószínűleg a Gupták, majd a hunok, majd a Maukharik fennhatósága alatt álltak; Áditja Vardhana egy Gupta hercegnőt vett el.

510   Tóramána hephthalita (húna) király, miután elfoglalta Északnyugat-Indiát egészen Málváig, megütközik Bhánu Gupta hadseregével (Bhánu Gupta felirata alapján nem a birodalomalkotó Gupták leszármazottja, hanem az ú.n. „későbbi Gupták” közé tartozik). Tóramána érméi alapján ellenőrzése alatt tartotta Pandzsábot, Kasmírt, Rádzsaszthánt, és a mai Uttar Pradés nyugati felét.

515 körül   Málvában Prakásadharman Aulikara király megütközik Tóramánával.

515 körül   Tóramánát fia, Mihirakula követi a trónon.

520–530 körül   A Maukhari uralkodó (valószínűleg Ísvaravarman) legyőzi a hunokat. 

528 körül   Jasódharman, Málvá uralkodója (Aulikara dinasztia) győztes csatát vív a hun uralkodóval. Mihirakula visszaszorul Kasmírba.

---

 

kb. 535–585   I. Pulakésin Csálukja uralkodó megalapítja a dinasztia későbbi székhelyét Bádámiban, és lóáldozattal (asvamédha) hirdeti ki függetlenségét a Kadambáktól.

VI. század vége   A bráhmana Haricsandra megalapítja az első Gurdzsara királyságot Rádzsputánában, egyéb Gurdzsara családok pedig kisebb fejedelemségeket hoznak létre tőle keletre és délre (Láta).

VI. század vége   A Pallava dinasztia nagyhatalommá válik a mai Tamil Nadu területén (Tondaimandalam, székhelyük Káncsípuram).

kb. 575–600   Szimhavisnu Pallava király, legyőzi a Kalabhrákat, északon a Krisná folyó torkolatáig, délen a Kávéri folyóig terjeszkedik.

kb. 600–630   I. Mahéndra Varman Pallava király uralkodása; a legenda szerint dzsaina volt, de Appar tamil szent Siva-hitre térítette. Pártolja a művészeteket (barlangtemplomok), maga is írt színdarabot.

VI–VII. század   Folytonos harcok a Csálukják és a Pallavák között.

kb. 580–606   Prabhákara Vardhana, a Vardhana dinasztia uralkodója. Lánya Rádzsjasrí Grahavarman Maukhari király felesége lesz; fia Rádzsja Vardhana expedíciót vezet a hunok ellen, de apja halála miatt visszatér, és lemond a trónról öccse, Harsa Vardhana javára; Málvá királya megtámadja Grahavarmant, aki csatában elesik, Rádzsja Vardhana büntetőexpedíciót vezet ellene, de Sasánka, Gauda királya, aki korábban a málvái sereget segítette de most szövetséget ígért, csellel megöleti; Harsa Sasánka ellen indul, szövetségese lesz Bhászkaravarman, Kámarúpa (a mai Asszám) uralkodója. (vö. Bána: Harsacsarita)

606–647   Harsa Vardhana uralkodása; átteszi székhelyét Kanaudzsba (nővére jogán, aki a Maukhari király özvegye volt); először keleten hódít (Prajága, Ajódhjá, Srávaszti, Magadha), majd nyugaton vezet hadjáratokat a Maitrakák ellen Szaurástrában, akik később házasság révén Harsa szövetségesei lettek; északon Kasmírba vezetett inkább rabló- mint hódító hadjáratot. 

610–642   II. Pulakésin Csálukja király uralkodása. 

621 után   Sasánka, Gauda királyának halála után Harsa és Bhászkaravarman, Kámarúpa királya meghódítja annak területeit. 

kb. 627–663   Durlabha Vardhana, a Kárkóta-dinasztia alapítója uralkodik Kasmírban; királyságát meglátogatja Hszüan-cang, leírása alapján Durlabha Vardhana hatalma Pandzsáb nyugati és észak-nyugati részeire is kiterjedt.

 631 körül   II. Pulakésin Csálukja király, miután annektálta a Krisná-Gódávarí deltavidékét, öccsét, Visnuvardhanát teszi meg kormányzónak Véngí felett (ő lesz a későbbi „keleti Csálukja” dinasztia őse). A nagy szanszkrit költő, Bháravi, a hagyomány szerint Visnuvardhana udvarában élt.

630   Harsa dél-indiai hadjárata során vereséget szenved II. Pulakésin Csálukja uralkodótól (forrás: Ravikírti aihóléi felirata 636-ból)

630–643   Hszüan-cang kínai utazó Harsa birodalmában.

kb. 630–668   I. Naraszimha Varman Pallava király; uralkodása alatt készültek a mahábalipurami templomok; Hszüan-cang kínai utazó buddhista kolostorokról számol be a birodalmában.

642   II. Pulakésin Csálukja király elesik a Pallava I. Naraszimha Varman elleni harcban, Bádámi védelménél.

kb. 644–653   IV. Dharaszéna Maitraka uralkodó már csakravartinnak hívja magát, és elképzelhető, hogy ezért ellenséges viszonyba került Harsa Vardhanával.

647 után   Harsa Vardhana halálával birodalma széthull.

VII. század második fele   Csáhamána (rádzsput) királyok uralkodnak a mai Rádzsasztán egy részén, Sákambharí (mai Szambhar) székhellyel.

kb. 662–684   III. Síláditja Maitraka király (csakravartin) rövid időre meghódítja a Gurdzsara királyságot, de a Gurdzsarák Csálukja segítséggel visszahódítják területüket. 

655–681   I. Vikramáditja Csálukja király helyreállítja a dinasztia hatalmát, és kifosztja Káncsípuramot, a Pallava dinasztia székhelyét.

kb. 679–691   Dévéndra Varman Keleti Ganga király uralkodása; felirataiban egész Kalinga urának mondja magát; a Keleti Gangák székhelye Kalinganagara.

695 körül   Vinajáditja Csálukja király csatát vív „az északi vidék urával”, aki valószínűleg nem más, mint Jasóvarman, Kanaudzs királya.

kb. 695–722 (680–720?)   II. Naraszimha Varman Pallava király; uralkodása alatt épült a „parti templom” Mahábalipuramban és a Kailászanátha templom Káncsípuramban.

VIII. század   A Kalacsuri (rádzsput) dinasztia felemelkedése Csédi területén (a mai Baghelkhand, Madhja Pradés), székhelyük Tripuri.

VIII. század   Srívidzsaja felemelkedése: tengeri hatalom Szumátrától Malájziáig, Thaiföldig, Kambodzsáig és Vietnámig; indianizált kultúra és virágzó buddhizmus jellemzik.

VIII. századtól   Az indiai műveltség elterjed Jáva szigetén; a legkorábbi hindu templomok a mahábalipurami Pallava templomokkal mutatnak rokonságot; 780-tól számos templom épül Dzsogdzsakarta körül, részben Pallava és Csálukja mintára; a borobuduri lépcsős sztúpa előképei talán (mára elpusztult) bengáli sztúpák voltak.

kb. 700–740   Jasóvarman Kanaudzs uralkodója; udvarában jelentős költők működnek (Vákpatirádzsa, Bhavabhúti); csatában megöli a Gauda királyt; 731-ben követeket küld a kínai császárhoz; Lalitáditja kasmíri király hódító hadjárata során legyőzi.

713   Csandrápída kasmíri király követeket küld a kínai császárhoz, hogy segítséget kérjen a betörő arabok ellen; bár a kínai segítség elmarad, Csandrápída visszaveri az arabokat Kasmír határaitól.

kb. 724–760   Lalitáditja Muktápída uralkodik Kasmírban; 736-ban követeket küld a kínai császárhoz , hogy segítséget kérjen az arabok és a tibetiek ellen; hosszas harcban legyőzi Jasóvarmant és meghódítja Kanaudzsot; Kalhana leírása szerint hadjárata során eljut Gaudába, a Dekkánra, Avantiba és a Kasmírtól északnyugatra fekvő területekre; nevéhez fűződik a napistennek, Szúrjának szentelt híres templom építése Mártandában. 

725–735   Az arabok betöréseik során eljutnak Rádzsputánába, Szaurástrába, majd egészen Uddzsajiníig, és kifosztják Valabhít is.

---

 

VIII. század második negyede   I. Nágabhata Gurdzsara uralkodó sikeresen harcol a betörő arabokkal (gwaliori felirat).

VIII. század első fele   Srípurusa Muttarasza uralkodása alatt virágzik a Nyugati Ganga királyság (központjuk Gangavádi).

kb. 733–758   Dantidurga Rástrakúta király uralkodása; kezdetben a Csálukja birodalom északi részén, a Gódávarí felső folyásánál „tartományfő” (szanszkritul rástrakúta); II. Vikramáditja Csálukja uralkodó halála után (747) kiterjeszti hatalmát a mai Madhja Pradés nagy részére, Gudzsarát déli részére és Észak-Mahárástrára; felveszi a prithiví-vallabha címet, ami az arab íróknál Balharaként szerepel; végül is összecsap a Csálukjákkal; legyőzi a Gurdzsara uralkodót és megteszi ajtónállójának (szanszkritul pratíhára, ez lesz később a Gurdzsara dinasztia neve), majd elfoglalja Látát is.

740 körül   II. Vikramáditja Csálukja uralkodó elfoglalja Káncsípuramot és magával visz néhány szobrászt és építészt, akik 746-747-ben felépítenek neki két híres templomot, melyek aztán később hatottak a Rástrakúták művészetére (a Kailásza templom Ellórában a Pallava stílus határozott nyomait mutatja).

750 körül   Gópála megalapítja a bengáli Pála dinasztiát.

VIII. század második fele   Indiai királyok követeket küldenek Bagdadba (753, 771, 773, 778), a követségben tudósok is utaznak és matematikai, asztronómiai műveket visznek magukkal.

kb. 755–772   I. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; Góvinda Rástrakúta herceg megtámadja.

kb. 756–773   I. Krisna Rástrakúta király uralkodása; legyőzi a Csálukjákat, elfoglalja Bádámit és a Csálukja területeket; meghódítja a Kónkán partvidéket, meghódoltatja a nyugati Ganga dinasztiát (a mai Mysore környéke); fiai megtámadják a Keleti Csálukjákat. Uralkodása alatt faragták ki az ellórai Kailásza templomot.

768   I. Krisna Rástrakúta uralkodó elfoglalja Gangavádit, a Nyugati Gangák székhelyét.

768–772   Hisám ibn Amr at-Taglibí Szindh arab kormányzója; elfoglalja Multánt (ma Közép-Kelet-Pakisztán), betör Kasmírba.

VIII. század harmadik harmadától   Állandósul a küzdelem a Gurdzsara-Pratíhárák, a Pálák és a Rástrakúták között Kanaudzs birtoklásáért.

kb. 770–810 (821?)   Dharmapála Pála király uralkodása; a Gurdzsara-Pratíhára Vatszarádzsa és a Rástrakúta Dhruva is legyőzik; Dhruva halála után elfoglalja Kanaudzsot és élére vazallus királyt tesz; II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára király visszafoglalja Kanaudzsot, de amikor III. Góvinda király valamivel 810 előtt legyőzi őt, Dharmapála ismét elfoglalja Kanaudzsot.

kb. 772–803   Dzsajápída kasmíri király uralkodása; Kalhana elbeszélése szerint hódító hadjáratra indul, de távollétében sógora, Dzsaddzsa elfoglalja a trónt; Dzsajápída bengáli segítséggel legyőzi Kanaudzs királyát, majd visszaszerzi Kasmírt a trónbitorlótól; Nepált is megtámadja, kevés sikerrel; minisztere, Dámódaragupta a Kuttanímata („A kerítőnő tanítása”) című szatirikus költemény szerzője.

kb. 772–808   IV. Visnuvardhana Keleti Csálukja király uralkodása; lányát, Sílabhattárikát I. Krisna Rástrakúta király fia, Dhruva veszi feleségül.

kb. 773–780 II. Góvinda Rástrakúta király uralkodása; öccse, Dhruva fellázad ellene és megszerzi a trónt.

kb. 780–793   Dhruva Rástrakúta király uralkodása; legyőzi délen a nyugati Gangákat és a Pallavákat, majd északra indul, és legyőzi a Gurdzsara-Pratíhára Vatszarádzsát és a Gauda-beli Dharmapálát.

780 után   II. Sivaráma Nyugati Ganga király Góvindát támogatta Dhruvával szembeni Rástrakúta trónviszályában, ezért Dhruva trónra lépve elfoglalja Gangavádit és börtönbe veti Sivarámát. Dhruva halála után II. Sivaráma megint a vesztes fél mellé áll a Rástrakúta trónviszályban, megint bebörtönzik, de később III. Góvinda kiengedi és a Ganga trónra ülteti (812-ig uralkodik); II. Sivaráma nagyon művelt uralkodó volt, kannada nyelven írt művei jelentősek.

kb. 788–820   Sankara, a védánta ortodox vallásfilozófiai irányzat egyik legjelentősebb képviselője.

VIII. század vége   Vatszarádzsa Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; királysága területén (Dzsáválipura, mai Jalor/Dzsálór) írja meg 778-ban Uddjótana Szúri dzsaina szerzetes a Kuvalajamálá című prákrit nyelvű regényt;  székhelye Uddzsajiní, hatalma kiterjed Málvára és Rádzsputána keleti és középső részére; észak felé terjeszkedik, csatában legyőzi a Gauda királyt (= Dharmapála?); Dhruva Rástrakúta király legyőzi.

kb. 794–814   III. Góvinda Rástrakúta király uralkodása; meghódoltatja a Pála uralkodót, délen a Nyugati Gangákat, Pándjákat és Csérákat, elfoglalja Káncsípuramot (804 körül).

IX. század   A Csáhamána (rádzsput) fejedelmek valószínűleg a Pratíhárák vazallusai.

IX. század eleje   II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára király visszafoglalja Kanaudzsot a Páláktól.

IX. század eleje   A Csólák (a Pallavák adófizetői) az állandó Pallava-Rástrakúta háborúskodás idején önállósodnak; eleinte védelmezik a Pallava hatalmat délen a Pándjákkal szemben.

kb. 808–847   II. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; III. Góvinda Rástrakúta király a bátyját támogatja a trónöröklésben, de Vidzsajáditja legyőzi riválisát, és Rástrakúta területre is behatol.

810 előtt   III. Góvinda Rástrakúta király legyőzi II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára királyt; Dharmapála Pála uralkodó ezt kihasználva újra elfoglalja Kanaudzsot; III. Góvinda a meghódított Málvá tartomány élére Upéndra Krisnarádzsát helyezi, aki a Paramára dinasztia első ismert tagja; utódai szintén a Rástrakúta királyok vazallusai.

kb. 810–850 (821–860?)   Dévapála Pála király uralkodása; legyőzi a Gurdzsara-Pratíhára Bhódzsát; uralkodása alatt a Pála befolyás kiterjed Kámarúpára (mai Asszám) és Utkalára (a mai Orisszá területén).

kb. 814–878   I. Amóghavarsa Rástrakúta király uralkodása; felépíti új székhelynek Mánjakhéta városát (mai Málkhéd), a Gódávarí és a Krisná folyó között: szándékai szerint ez lesz az új árjávarta („az árják országa”), a Dekkán Dóábja, és így Mánjakhéta az új Hasztinapura, illetve új Kanaudzs.

817–853   I. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; sikeresen ellenáll a Rástrakúta I. Amóghavarsa annektáló törekvéseinek.

830 körül   I. Amóghavarsa Rástrakúta király legyőzi a Keleti Csálukja uralkodót, II. Vidzsajáditját; Véngí kb. 12 évig Rástrakúta kézen, Pánduranga, II. (és később III.) Vidzsajáditja hadvezére valamivel 845 előtt foglalja vissza.

kb. 836–885   Bhódzsa Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; helyreállítja a dinasztia hatalmát; vereséget szenved Dévapálától, majd 845 után Rástrakúta területeket próbál meghódítani, nem sok sikerrel; Kókkalla Kalacsuri király szintén legyőzi; uralma Szaurástrától Magadháig terjed; háborúzik II. Krisna Rástrakúta királlyal.

kb. 844–866   III. Nandivarman Pallava király uralkodása alatt Pallava katonák segítik a dél-indiai kereskedőket Sziámban (Takaupa).

kb. 844–892   III. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; I. Amóghavarsa Rástrakúta királyt elismeri uralkodójának; meghódoltatja a kalingai Keleti Gangákat; bráhmana hadvezére, Pánduranga számos győztes csatát vív, és legyőzi a Kalacsuri Sankaragana és a Rástrakúta II. Krisna együttes támadását.

kb. 850–885   I. Kókalla Kalacsuri király uralkodása; valószínűleg a Rástrakúták vazallusa, lányát II. Krisna Rástrakúta királyhoz adja feleségül.

851   Szulaimán arab nyelvű beszámolója Indiáról.

853–870   I. Nítimárga Nyugati Ganga király uralkodása; fia feleségül kapja I. Amóghavarsa Rástrakúta uralkodó lányát.

855/6–883   Avantivarman kasmíri király uralkodása (Utpala-dinasztia); a Vitasztá (Dzshélam) folyó szabályozásával művelhető területeket nyer; udvarában kiváló költők és tudósok tevékenykedtek (Ratnákara, Sivaszvámin, Ánandavardhana).

860 után   A Rástrakúták legyőzik a Pála uralkodókat; a Gurdzsara-Pratíhárák ezt kihasználva kelet felé terjeszkednek.

860 után   Dridhapála Jádava király és utódai a Rástrakúták vazallusai, hatalmuk Széunadésára terjed ki (a mai Mahárástra területén, Aurangábád környékén; a Jádavákat Széunáknak is nevezték).

870–907   II. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; háborúk a keleti Csálukjákkal, segíti a Pallavákat a Pándjákkal szemben.

876 után   Bhódzsa Gurdzsara-Pratíhára király legyőzi Nárájanapála Pála királyt és elfoglalja nyugati területeit.

kb. 880–914   II. Krisna Rástrakúta király uralkodása; sikertelenül támadja meg a Kalacsuri Sankaraganával szövetségben III. Vidzsajáditja Keleti Csálukja királyt, majd annak halála után Keleti Csálukja területeket foglal el, ám III. Vidzsajáditja utóda, Bhíma kiszorítja.

883–902   Sankaravarman kasmíri király uralkodása; elfoglalja Dárvábhiszárát (a Dzshélam és a Csénáb közti terület) és más területeket is Pandzsábban; a hadjáratok kiürítik a kincstárat, ezért magas adókat vezet be; fellép a fennálló rendre veszélyesnek ítélt vallási mozgalmak ellen (forrás: Bhatta Dzsajanta Ágama-dambara című drámája).

kb. 890–910   Sankaragana Kalacsuri király uralkodása; II. Krisna Rástrakúta királlyal sikertelen hadjáratot indít a Keleti Csálukják ellen; lányait II. Krisna fiához adja feleségül, egyiküktől a későbbi III. Indra, másikuktól a későbbi III. Amóghavarsa születik.

kb. 892–921   I. Bhíma Keleti Csálukja király uralkodása; II. Krisna rövid időre elfoglalja Véngít.

kb. 893–908 (885–910?)   Mahéndrapála Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; keleten Pála területeket (Magadhát, rövid ideig Észak-Bengált) foglal el.

897   Áditja Csóla király legyőzi a Pallava uralkodót; ő és fia Paratanka (907–955) megszilárdítják hatalmukat délen, de északon a Rástrakúták megverik őket, így visszaszorulnak a Kávéri völgyébe.

902–939   Két rivalizáló katonai szervezet, a tantrinok és az ékángák támogatását élvező, rövid életű királyok kaotikus, intrikákkal teli uralkodásának az időszaka Kasmírban.

907–935   II. Nítimárga Nyugati Ganga király uralkodása; megszilárdítja hatalmát Gangavádi felett (a mai Mysore környéke).

908 előtt   Nárájanapála Pála király visszaállítja a Pála fennhatóságot Bengálban és Bihárban.

kb. 910–990 A Pála hatalom hanyatlik, elvesztik Bengált, csak Bihárban uralkodnak.

kb. 912–942   Mahípála (Vinájakapála) Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; hatalma Szaurástrától Benáreszig terjed, magában foglalja Málvát, amelyet a Rástrakúták vazallusaitól, a Paramáráktól hódít el; a Rástrakúták (III. Indra) többször betörnek országába. Udvarában alkotott a kiváló drámaíró, Rádzsasékhara.

914–922   III. Indra Rástrakúta király uralkodása; kirabolja Kanaudzsot.

915–916   Al Masúdí utazása Indiában; beszámol a kanaudzsi Paratíhára király gazdagságáról és háborúskodásáról a Rástrakútákkal és a multáni muzulmánokkal.

kb. 915–945   I. Juvarádzsa Kalacsuri király uralkodása; a bilhari felirat szerint számos hadjáratot vezetett; lányát a Rástrakúta III. Amóghavarsához adta, az ő fiúk a későbbi III. Krisna, aki anyai nagyapja ellen fordul.

921   IV. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király Kalingában hadakozik, majd hat hónapi uralkodás után hirtelen meghal; Véngí trónjáért megindul a vetélkedés fia és fivére között, utóbbit a Rástrakúták támogatják; a X. század hátralévő évein végighúzódik a trónviszály, számos szereplővel és aktív Rástrakúta beavatkozással.

kb. 936–939   III. Amóghavarsa Rástrakúta király uralkodása; Sankaragana Kalacsuri király és II. Indra Rástrakúta király unokája, I. Juvarádzsa Kalacsuri király lányát veszi el, hosszú ideig visszavonultan él apósánál Tripuriban (mai Tewar), fia, a későbbi III. Krisna veszi rá, hogy foglalja el a trónt.

937–960   II. Bútuga Nyugati Ganga király uralkodása; szövetséget köt a Rástrakúta III. Krisnával, aki segítségével legyőzi a Csólákat (949); jártas volt a dzsaina filozófiában.

kb. 938   Krisna, III. Amóghavarsa Rástrakúta király fia megtámadja nagyapját, Juvarádzsa Kalacsuri királyt, és ezzel véget vet a Kalacsuri-Rástrakúta szövetségnek; Juvarádzsa végül visszaszorítja unokáját, győzelmét Rádzsasékhara Viddhasálabhandzsiká című drámájában örökíti meg.

kb. 939–967/8   III. Krisna Rástrakúta király uralkodása; déli hadjáratában legyőzi a Csólákat (949), megpróbálta központilag irányítani a meghódított területeket.

939–948   Jasaszkara kasmíri király uralkodása; az Utpala-dinasztia kihalásával a bráhmanák tanácskozásán válsztották királlyá; helyreállította a közigazgatás működését.

---

 

942–960   Gyorsan követik egymást a Gurdzsara-Pratíhára uralkodók; egyre több terület szakad el a birodalmuktól; Kanaudzs és környéke a kezükön marad.

kb. 941–997/8   Múlarádzsa király, a gudzsaráti Csaulukja dinasztia alapítójának uralkodása; a dinasztia székhelye Anahilapátaka (a mai Pátan); háborúzik a Csáhamánákkal (Vigraharádzsa) és a Paramárákkal; halálakor a királyság az Abú-hegytől Látáig, délen a Narmadá folyóig, keleten a Szabarmatí folyóig terjedt, nyugati határa valahol Szaurástrában volt.

kb. 945–970   Laksmanarádzsa Kalacsuri király uralkodása; feliratai Bengáltól Kasmíron át Gudzsarátig több hódításáról számolnak be, de valószínűleg sok bennül a túlzás; lányát a Csálukja Vikramáditjához adta feleségül, ebből a házasságból született Taila, a Nyugati Csálukja dinasztia megalapítója, aki majd véget vet a Rástrakúták uralmának a Dekkánon.

946 után   II. Vairiszimha Paramára uralkodó visszafoglalja Málvát a Gurdzsara-Pratíháráktól (valószínűleg Rástrakúta segítséggel).

958–1003   Kasmírban Diddá királyné uralkodik, kezdetben fia és unokái nevében (egymás után meggyilkoltatva őket) régensként, majd 981-től maga ült a trónra.

960–974   III. Máraszimha Nyugati Ganga király uralkodása; együttműködik a Rástrakúta III. Krisnával annak gudzsaráti és Málvái hadjárataiban (utóbbi területen a Paramárák uralkodnak); sikertelenül lép fel Tailával, a Nyugati (kaljání-beli) Csálukja dinasztia megalapítójával szemben.

972   A Paramára II. Szíjaka elfoglalja és kifosztja Mánjakhétát, Khóttiga Rástrakúta király elesik; a Paramára királyság déli határa a Tápti folyó lesz.

973   II. Karkka Rástrakúta királyt Taila megfosztja birodalma nagy részétől. Taila III. Krisna alatt az északi Rástrakúta területek kormányzója volt (a mai Bidzsapur környékén), egyre növekvő hatalommal; ő a Nyugati (Kaljání-beli) Csálukja dinasztia megalapítója, 975-től uralma kiterjed az egész Dekkánra.

973–997   Taila Nyugati Csálukja király uralkodása, székhelye Mánjakhéta; Láta birtoklásáért háborúzik a Paramára Mundzsával, a Jádavák támogatásával; sikeresen visszaveri a Csólák támadását. 

974–985   IV. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; nagyhatalmú minisztere (már elődjének, III. Máraszimhának is) Csámunda Rája, a kiváló hadvezér, tudós, költő, a dzsainák patrónusa, aki 983 körül felállíttatja Gómatésvara hatalmas szobrát Sravanabélgólánál.

kb. 975–990   II. Juvarádzsa Kalacsuri király uralkodása; unokaöccse, Taila Nyugati Csálukja király rablóhadjáratot vezet ellene; Mundzsa Paramára király rövid időre elfoglalja székhelyét, Tripurit.

kb. 990–1015   II. Kókkala Kalacsuri király uralkodása; hadjáratokat vezet Gudzsarátba, Taila halála után valószínűleg a Nyugati Csálukják ellen is, keleten pedig Bengálba.

kb. 995   Mundzsa Paramára uralkodó hadjáratot vezet a Dekkánra, Taila Nyugati Csálukja király fogságába esik és kivégzik.

X. század végétől   II. Bhillama Jádava uralkodó és utódai a Nyugati Csálukják vazallusai.

X. század vége   II. Durlabharádzsa Csáhamána király uralkodása; uralma északon Szíkarig (Sikar), délen Puskarig (Pushkar), keleten Dzsaipurig (Jaipur) és nyugaton Dzsódhpurig (Jodhpur) terjed.

X. század vége   Uttama Csóla és fia I. Rádzsarádzsa kiterjesztik a Csóla területek határát.

985–1014   I. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása; legyőzi a Pándjákat és a Csérákat, meghódítja Srí Lankát, elfoglalja a Maldív szigeteket; a szövetséges Keleti Csálukjákat támogatva hadjáratot vezet a Nyugati Csálukják ellen; kifosztja Mánjakhétát; Tanjore-ban felépítteti a Rádzsarádzsésvara (ma Brihadísvara) templomot.

985–1024   Rakkasza Ganga Nyugati Ganga király uralkodása; elsimeri I. Rádzséndra Csóla királyt urának.

992 körül   A Csólák és a Nyugati Csálukják közötti háborúskodás kezdete. 

kb. 997–1008   Szatjásraja Nyugati Csálukja király uralkodása; 1006-ban megtámadja a Keleti Csálukjákat, akik a Csólák szövetségesei.

kb. 998–1010   Szindhurádzsa Paramára király uralkodása; legyőziSzatjásraja Nyugati Csálukja királyt, és területeket foglal vissza; Láta birtoklásáért a Csaulukjákkal háborúskodik; Szindhurádzsáról Parimala Padmagupta írt csodás motívumokban gazdag eposzt Navaszáhaszánka-csarita címmel.

1001–1026   Mahmúd Ghazní meghódítja Pandzsábot, és számos zsákmányszerző hadjáratot vezet az észak-indiai királyságok ellen, Szómnáthtól Kanaudzsig.

1007   Rádzséndra Csóla herceg kegyetlen rablóhadjárata a Nyugati Csálukják ellen; Szatjásraja visszavonul a Keleti Csálukja területekről.

kb. 998–1010   Csámundarádzsa Csaulukja király uralkodása; Láta birtoklásáért háborúskodik a Paramárákkal.

kb. 998–1038 (977–1027?)   I. Mahípála Pála király uralkodása; visszafoglalja Észak-Bengált; vereséget szenved Rádzséndra Csóla hadseregétől (1021); számos épületet építtet és állítat helyre Szárnáthban, Bódhgajában és Nálandában; 1026 körül Benáresz is a királyságához tartozik. 

XI. század   A Kákatíja I. Béta és utódai a Nyugati Csálukják vazallusai, hatalmuk a mai Varangal környéki területekre terjed.

kb. 1010–1055   Bhódzsa Paramára király uralkodása, a Paramára királyság fénykora; uralkodása elején szövetséget köt Rádzséndra Csólával és a Kalacsuri Gángéjadévával, majd megtámadja a Nyugati Csálukjákat, kevés sikerrel.

kb. 1010–1024   Durlabharádzsa Csaulukja király uralkodása; 1018 és 1024 között elfoglalja Látát; házasságáról egy Csáhamána hercegnővel dédunokájának udvari költője, Hémacsandra írt költeményt.

1014–1044   I. Rádzséndra Csóla király uralkodása; rablóhadjárat Srí Lankára, majd a Pándják és Csérák ellen; 1020 körül elfoglalja Véngi; flottát küld a Maldív szigetekre; diplomáciai kapcsolatokat köt Srívidzsajával (1005), Angkorral (1012), követeket küld Kínába (1015, 1033).

kb. 1015–1041   Gángéja Kalacsuri király uralkodása; a Paramára Bhódzsával és Rádzséndra Csólával szövetségben hadat visel a Nyugati Csálukják ellen, de II. Dzsajaszimha legyőzi.

1015–1042   II. Dzsajaszimha Nyugati Csálukja király uralkodása; a Paramára Bhodzsa és a Kalacsuri Gángeja elfoglalja a Kónkánt, de 1019 és 1024 között Dzsajaszimha visszahódítja; területeket hódít vissza a Csóláktól.

1018   Bhódzsa Paramára király Ánandapála Sáhí uralkodót segíti a Mahmúd Ghazníval szembeni harcokban, majd 1019-ben menedéket ad Ánandapála fiának.

1020   Bhódzsa Paramára király meghódítja Kónkánt, majd több-kevesebb sikerrel harcol a Csáhamánákkal.

1021/22   Maskinál összecsap a Csóla és a Nyugati Csálukja sereg, később mindkét fél magának tulajdonítja a győzelmet; a két birodalom határa a Tungabhadra folyó lesz.

1022–1023   I. Rádzséndra Csóla király hadvezére északi-keleti hadjárata során legyőzi Mahípála Pála uralkodót és vizet visz haza a Gangeszből; megalapítja új székhelyét, Gangaikondacsólapuramot.

kb. 1022–1047   A Hójszala Nripakáma területeket foglal el a Nyugati Csálukja és a Csóla királyságok között, a mai Mysore környékén (a Hójszala dinasztia ősei valószínűleg tigrisvadászok voltak).

kb. 1024–1066   I. Bhíma Csaulukja király uralkodása.

1026   I. Rádzséndra Csóla király expedíciót küld Szumátrára és Malajziába, meghódítja a Srívidzsaja birodalmat.

kb. 1027   I. Bhíma Csaulukja király elfoglalja Abút a Paramárák helyi ágától; Bhíma hadvezére, Vimala építtette az Abu-hegy híres dzsaina templomait (1032-ben készültek el).

1037 előtt   A Kalacsuri Gángéja lerohanja a Dóábot, elfoglalja Prajágot a Csandélláktól és Benáreszt I. Mahípála Pála királytól.

kb. 1038–1055   Najapála Pála király uralkodása; háborúskodik Karna Kalacsuri herceggel (1040 körül), Atísa Buddhista szerzetes közvetítésével hagynak fel a harcokkal és fosztogatásokkal.

kb. 1041–1075   Karna Kalacsuri király uralkodása; I. Bhíma Csaulukja királlyal szövetségben megtámadja Málvát (1055 körül); hódít Csandélla kiráyságban; Gaudába is betör, de III. Vigrahapála Pála király legyőzi; II. Szómésvara Nyugati Csálukja és Karna Csaulukja királlyal szövetségben ismét lerohanja Málvát (1073 körül).

1042–1068   I. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; a korábban a Csólák által elüldözött Vidzsajáditját ülteti Véngí (Keleti Csálukja) trónjára, a letaszított király nagybátyjához, Rádzséndra Csóla királyhoz menekül.

1042 után   I Szómesvara Nyugati Csálukja király hadjáratok vezet Málvába a Paramárák ellen, kifosztja Uddzsajinít és Dhárát, Bhódzsa Paramára király menekülni kénytelen.

1043   Több észak-indiai király (pl. a Paramára Bhódzsa) szövetsége hadjáratot vezet Pandzsábba, megostromolják Láhórt.

kb. 1044–1054   I. Rádzsádhirádzsa Csóla király uralkodása.

1045   Dhánjakatakánál I. Rádzsádhirádzsa Csóla király legyőzi a Nyugati Csálukja sereget, és visszaszerzi fennhatóságát a Véngí (Keleti Csálukja) trón felett.

1047   Véngí ismét Nyugati Csálukja befolyás alá kerül, ezért Rádzsádhirádzsa Csóla király hadjáratot indít I. Szómésvara ellen.

kb. 1047–1098   Vinajáditja Hójszala király uralkodása; a Nyugati Csálukják vazallusa, számos hadjáratukban részt vesz, és gyarapítja a Hójszalák hatalmát.

1052 és 1054 között   Kóppamnál ismét megütközik a Csóla és a Nyugati Csálukja hadsereg; Rádzsádhirádzsa halálos sebet kap, de fivére Rádzséndra a sereg élére áll és megnyeri a csatát, majd még a csatatéren királlyá teszik. A vereség ellenére a Nyugati Csálukják megőrzik területeiket és katonai erejüket.

kb. 1055   Bhódzsa Paramára király gudzsaráti hadjárata során kifosztja a Csaulukják székhelyét, Anahilapátakát; I. Bhíma Csaulukja király szövetséget köt a Kalacsuri Karnával, és megtámadja a Paramárákat; Bhódzsa az ellenük folytatott harcok során hal meg.

kb. 1055–1070   III. Vigrahapála Pála király uralkodása; a Kalacsuri Karna ismét megtámadja Bengált, de végül békét kötnek, és Vigrahapála elveszi Karna lányát. 

1062   Sikertelen Csóla hadjárat Véngí visszaszerzésére.

kb. 1062   Vinajáditja Hójszala király átteszi székhelyét Dváraszamudrába (mai Halebid), a tőle nyolc kilométerre fekvő Vélápura (mai Bélur) szintén Hójszala központ lesz.

kb. 1066–1092   Karna Csaulukja király uralkodása; meghódítja Látát , majd a Nyugati Csálukja II. Szómésvarával és a Kalacsuri Karnával szövetségben Málvát.

1067   Újabb Csóla győzelmek a Nyugati Csálukják felett, de a Csóla hadsereg nem kel át a Tungabadrán.

1068–1076   II. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; meghódítja Málvát a Kalacsuri Karnával és a Csaulukja Karnával szövetségben.

1068   Vikramáditja és Dzsajaszimha, II. Szómésvara Nyugati Csálukja király fivérei átpártolnak Vírarádzséndra Csóla királyhoz. Vikramáditja a következő években Gangavádi környékén uralkodik.

1068–1069   Srívidzsaja követeket küld Kínába; a Csóla flotta ismét elfoglalja Malaja nagy részét.

1070   Vírarádzséndra Csóla király halála után Vikramáditja (a Nyugati Csálukja II. Szómésvara Csólákhoz pártolt fivére) Adhirádzséndrát támogatja Rádzséndrával (a későbbi Kulóttunga) szemben; a Csóla trón végül Rádzséndráé lesz, akivel II. Szómésvara szövetségre lép. 

1070–1122   I. Kulóttunga (korábban Rádzséndra) Csóla király uralkodása; kiszorul Srí Lankáról; 1077-ben 72 kereskedőt küld Kínába követségbe; 1088: dél-indiai kereskedők Szumátrán; diplomáciai kapcsolatok megújítása Angkorral és Srívidzsajával, Burmával.

kb. 1075–1125   Jasahkarna Kalacsuri király uralkodása; a Gáhadavála Csandradéva elfoglalja tőle Prajágot és Benáreszt (1084 és 1090 között); a halála utáni évtizedekben a Kalacsuri királyság tovább hanyatlik.

XI. század utolsó negyede   Hémantaszéna megerősíti a Széna család hatalmát Rádhában (Bengál, Burdwan kerület).

1076   Vikramáditja, II. Szómésvara Nyugati Csálukja uralkodó fivére, és I. Kulóttunga Csóla király között kitör a háború, II. Szómésvara Kulóttungát támogatja, de Vikramáditja legyőzi mindkettőjüket és a Nyugati Csálukja trónra lép.

1076–1126   VI. Vikramáditja (Pérmádidéva Tribhuvanamalla) Nyugati Csálukja király uralkodása; trónra kerülését és uralkodásának első éveit Bilhana beszéli el Vikramánkadéva-csarita című eposzában; királyságában írta meg Vidnyánésvara kommentárját a Jádnyavalkja-smritihez, amely a középkori dharmasásztra legnagyobb hatású műve.

kb. 1077–1120   Hosszú trónviszály után (Szandhjákara Nandin Rámacsarita című eposza beszéli el) Rámapála kerül a Pála trónra; ellenőrzése alá vonja Kelet-Bengált és Kámarúpát; Orisszában a Keleti Gangákkal háborúzik; halála után a Pála királyság lehanyatlik.

1092/3–1142/3   Dzsajaszimha Sziddharádzsa Csaulukja király uralkodása, a királyság fénykora; meghódítja Szaurástrát, legyőzi a Csáhamánákat, meghódítja Málvát (kb. 1137), harcol a Csandéllákkal; udvarában számos költő és tudós alkotott, pl. a dzsaina Hémacsandra; Dhárából magával vitte Paramára Bhódzsa híres könyvtárát; számos templomot építtetett, pl. a Rudramahálaja templomot Sziddhapurában.

kb. 1095–1158   Vidzsajaszéna (Széna dinasztia) uralkodása során meghódítja egész Bengált; udvari költője Umápatidhara, a déópárái felirat (Epigraphia Indica I, 305 skk. o.) szerzője.

XII. század első fele   A Csáhamána királyok kiterjesztik uralmukat Rádzsasztánban; harcolnak a muzulmán seregekkel és a Csaulukjákkal.

kb. 1108–1152   Visnuvardhana (Bittiga) Hójszala király uralkodása; elfoglalja a Csóláktól Gangavádit (kb. 1117); megpróbál elszakadni a Nyugati Csálukjáktól, de VI. Vikramáditja leveri; 1126 után a Kadambáktól foglal el területeket.

kb. 1118   VI. Vikramáditja hadvezére, Anantapála elfoglalja a Csóláktól Véngít.   

kb. 1122–1135   Vikrama Csóla uralkodása; VI. Vikramáditja halála után (1126) visszafoglalja Véngít a Nyugati Csálukjáktól; Gangavádiban kevesebb sikerrel harcol a Hójszalákkal; bőkezű adományokat ad a csidambarami Natarádzsa (Siva, „a táncosok királya”) templomnak (1128); támogatja az orvostudományt tanuló diákokat.

1126–1138   III. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; 1134 előtt átengedi Ándhrát II. Kulóttunga Csóla uralkodónak; Mánaszóllásza (Abhilasitártha-csintámani) címmel enciklopédikus gazdagságú művet ír.

1135–1150   II. Kulóttunga Csóla király uralkodása; nevéhez fűződik a csidambarami Siva Natarádzsa-templom átépítése; ugyanakkor eltávolíttatja a tillai-hegyi Visnu-templomot; uralma békés és virágzó.

1142/3–1171/2   Kumárapála Csaulukja király uralkodása; a dzsainák bőkezű patrónusa; tanítója és megtérítője Hémacsandra volt.

1150 körül   A Kákatíja II. Próla fogságba ejti III. Taila Nyugati Csálukja uralkodót, majd szabadon engedi; ettől fogva a Kákatíják önálló királyokként uralkodnak.

1150–1173   II. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása.

kb. 1151–1196   Rudradéva Kákatíja király uralkodása; Ándhra tenger menti területein hódít; a tudományok és művészetek patrónusa, neki tulajdonítják a Nítiszára című, államvezetésről írt művet; megalapítja Órungallu (mai Varangal) városát, melybe a meghódított területekről telepít lakókat; megtámadja a Jádavákat, de vereséget szenved és csatában elesik.

kb. 1153–1163   Vigraharádzsa Csáhamána király uralkodása;elfoglalja Delhit, északon egészen a Szivalik hegyig (Szaháranpur, a mai Uttar Pradesh területén) hódít; többször összecsap a muzulmán seregekkel; Harikéli-nátaka címen drámát ír, ez a mű és Szómadéva nevű udvari költőjének Lalita-vigraharádzsa-nátaka című drámája is feliratos formában maradt fenn.

kb. 1158–1179   Vallálaszéna Széna király uralkodása; Góvindapála legyőzésével véget vet a Pála dinasztia uralmának; jelentős társadalmi reformokat vezet be Bengálban; tudós műveket ír a dharmasásztra témájában (Dána-szágara) és az előjelekről (Adbhuta-szágara, ezt fia, Laksmanaszéna fejezte be); Csálukja hercegnőt vett feleségül.

1169-től   II. Rádzsarádzsa beavatkozik a Pándja trónutódlási harcokba az egyik trónkövetelő és az őt segítő I. Parákramabáhu ceyloni király ellen; a madurái trónra segíti Kulasékhara Pándját, a Csóla hadsereg Ceylonon nagy pusztítást visz végbe.

kb. 1173–1179   II. Rádzsádhirádzsa Csóla király; uralkodása végére Véngí függetlenedik.

kb. 1173–1220   II. Ballála Hójszala király uralkodása; harcol a Kalacsurikkal, a Nyugati Csálukjákkal és a Jádavákkal; egyik felesége Csóla hercegnő.

kb. 1175–1193   V. Bhillama uralkodása alatt a Jádava királyság önálló lesz; a Nyugati Csálukja területek nagy részét elfoglalja, északon betör Málvába és Látába.

1177 körül   Kulasékhara Pándja király a Csóláktól Parákramabáhu ceyloni uralkodóhoz pártol; II. Rádzsádhirádzsa elűzi Kulasékharát és Víra Pándját ülteti a trónra.

1178   Muizzuddín Ghúrí lerohanja Gudzsarátot, ahol a gyermek II. Múlarádzsa Csaulukja király uralkodik.

kb. 1179–1218   III. Kulóttunga Csóla király uralkodása; a Hójszalákkal konfliktusmentes a viszonya.

kb. 1179–1205   Laksmanaszéna uralkodása (Széna dinasztia); elhódítja Magadhát a Gáhadaváláktól; az irodalom és a tudományok kiemelkedő patrónusa: udvarában alkot Dzsajadéva, a Gíta-góvinda (magyarra ford. Weöres Sándor) szerzője, Dhójí (fő műve a Pavanadúta), Góvardhana (az Árjászaptasatíverseinek költője), és Halájudha (dharmasásztra-szerző).

1182 körül   Víra Pándja a ceyloni uralkodóhoz pártol, III. Kulóttunga Csóla király legyőzi, és Vikrama Pándját ülteti Madura trónjára.

1186   A Ghúridák elfoglalják Láhaurt, a Ghaznavidák (Mahmúd Ghazní utódai) székhelyét; Pandzsáb Muizuddín Muhammad Ghúrí kezére jut.

1190–1216   Dzsatávarman Kulasékhara Pándja király uralkodása.

1191–92   Tarainnál Muhammad Ghúrí előbb csatát veszít a III. Prithivírádzsa Csáhamána király által vezetett rádzsput szövetségtől, majd egy év múlva ugyanott megsemmisítő vereséget mér Prithivírádzsára. Ezzel megnyílt az út a muzulmán hadsereg előtt a Dóáb felé.

1191/92   II. Ballála Hójszala király legyőzi V. Bhillamát, a Jádavák kénytelenek átengedni a Hojszaláknak a Krisná és a Tungabhadrá folyók közti területet; győzelme után Ballála önálló uralkodói címet vesz fel, és új időszámítást vezet be (korábban a Hójszalák a Nyugati Csálukják vazallusai voltak, ettől kezdve formálisan is függetlenek).

kb. 1193–1210   Jaitugi Jádava király uralkodása; székhelye Dévagiri (későbbi neve Daulatábád), aláveti a Kákatíjákat (mai Varangal környéke).

1193   Muhammad Ghúrí hadserege elfoglalja Delhit, és Qutb-ud-dín Ajbakot teszi meg kormányzójának. 

1194   A Gáhadavála Dzsajacsandra elesik a Muhammad Ghúríval vívott csatában.

1196 körül   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí, miután sem Mahmúd Ghaznítól, sem Qutb-ud-dín Ajbaktól, delhi kormányzójától nem kap jövedelmező pozíciót, Benáresz környékén telepszik meg és innen vezet rablóhadjáratokat keletre. 

kb. 1196–1199   Mahádéva Kákatíja uralkodó, a Jádavákkal folytatott harcokban hal meg.

kb. 1199–1261   Ganapati Kákatíja király; uralma alá vonja az összes telugu nyelvű területet; fejleszti az adminisztrációt, kereskedelmet, mezőgazdaságot; Varangalban két erődöt épít és ide helyezi a székhelyét.

1197–1200   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí rablóhadjáratai Magadhában; kifosztja és lerombolja Ódantapuri és Vikramasíla híres kolostorait, a buddhista műveltség fellegvárait.

1201–02   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí lerohanja Bengált és elfoglalja Nadiát, Laksmanaszéna székhelyét; a Széna király Kelet-Bengálba vonul vissza.

---

 

1205   III. Kulóttunga Csóla uralkodó lerohanja a Pándja királyságot, a vadonba kergeti Kulasékhara Pándját és családját, leromboltatja a Pándják koronázási csarnokát, felveszi a „Csóla-Pándja” címet, majd arannyal boríttatja be a madurai templomot; a háború végén azonban visszahelyezi Kulasékharát a Pándja trónra.

1206–1210   Muhammad Ghúrí halála után testőrparancsnoka, Qutb-ud-dín Ajbak szultánnak nyilvánítja magát, és Delhit teszi meg székhelyéül.

1210–1236   Ajbak halála után rabszolga testőre, Iltutmis lesz a delhi szultán (az ú.n. „rabszolga (ghulám)-dinasztia” megalapítója).

kb. 1210–1246   Szimhana Jádava király uralkodása; délen a Hojszalák (II. Ballála) kárára terjeszkedik, a két királyság határa a Tunga folyó lesz (1213 körül); északon Málvában a Paramárák, Látában a Csáhamánák ellen harcol; Szimhana udvarában írja meg Sárngadéva híres zeneelméleti művét, a Szangíta-ratnákarát; a király neves asztronómusokat is támogat.

1216–1238   I. Máravarman Szundara Pándja uralkodása; megtámadja és menekülésre kényszeríti III. Kulóttunga Csóla királyt, a Csólák koronázási csarnokában vírábhisékát („hőssé szentelés”) hajt végre, majd Csidambaramba vonulva istentiszteletet végez Natarádzsa híres templomában; a hadjárat végén visszahelyezi trónjára a vazallusává tett Csóla uralkodót (1218 előtt).

1217 körül   II. Ballála Hójszala király a Csólákat segíti a Pándjákkal szembeni küzdelemben; felveszi „a Csóla királyság helyreállítója, a Pándja elefántok[ra támadó] oroszlán” címet.

1218–1256   III. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása; már trónralépésekor konfrontálódik a Hójszalákkal, Pándjákkal és Kákatíjákkal; felfüggeszti az adófizetést a Pándjáknak és betör a területükre, de súlyos vereséget szenved és fogságba esik.

kb. 1220–1235   II. Naraszimha Hójszala király uralkodása; növeli a Csóla királyság feletti Hójszala befolyást.

1231   II. Naraszimha Hójszala király legyőzi I. Máravarman Szundara Pándját, kiszabadítja a fogságából sógorát, III. Rádzsarádzsát és visszaülteti a Csóla trónra.

kb. 1235–1262   Szómésvara Hójszala király uralkodása; a Vikramapura néven létrehozott új déli székhelyre költözik (Konnanúr, Srírangamhoz közel), hogy innen hatékonyabban tudja ellenőrzése alatt tartani a Csólákat; Dváraszamudrában, a Hójszalák régi székhelyén fia, III. Naraszimha kormányoz.

1241   A mongolok elfoglalják Láhaurt.

kb. 1246–1260   Krisna Jádava király uralkodása; rablóhadjáratot folytat Málvában és Látában, tartós hódítás nélkül.

kb. 1251–1268   Dzsatávarman Szundara Pándja uralkodása; kiterjeszti királysága határait.

kb. 1253–1275   Dzsatávarman Víra Pándja uralkodása (vagy Szundara Pándjával együtt mint társuralkodó, vagy mint trónörökös).

1256–1279   III. Rádzséndra Csóla király uralkodása (1246-tól trónörökösként a hatalom nagy része az ő kezében van); a Pándják ellen harcol, de a Hójszalák ezúttal a Pándjákat segítik.

1257 körül   Dzsatávarman Szundara Pándja megtámadja a Csóla királyságot, és vazallusává teszi III. Rádzséndrát; legyőzi Szómésvara Hójszala királyt és kiszorítja a Csóla területekről.

kb. 1260–1270   Mahádéva Jádava király uralkodása; harcol a Kákatíjákkal és a Hojszalákkal; főhivatalnoka Hémádri, a dharmasásztra irodalom kiemelkedő szerzője.

kb. 1260–1295   Rudramadéví (Rudrámbá) Kákatíja királynő uralkodása; sikeresen harcol a Keleti Gangákkal és a Jádavákkal; apjához, Ganapatihoz hasonlóan bőkezű adományokat ad a Saiva kolostoroknak.

1262–1264   Dzsatávarman Víra Pándja meghódítja Ceylont.

kb. 1263–1279  Szómésvara Hójszala király halála után fia, Rámanátha a déli Hójszala területek felett uralkodik, de 1279-ben Kulasékhara Pándja legyőzi őt és szövetségesét, III. Rádzséndra Csólát, és kiszorítja a tamil területekről; Rámanátha ezután fivére, III. Naraszimha ellen fordul, hogy területeket szerezzen magának

kb. 1263–1291   Szómésvara Hójszala király halála fia, III. Naraszimha az északi Hójszala területek felett uralkodik Dváraszamudra székhellyel; királysága északi határánál sikeresen harcol a Jádavákkal.

1265–1287   Ghijász-ud-dín Balban delhi szultán uralkodása; királysága északi határánál erődítményrendszert épít ki, leveri a lázadó hadvezéreket.

kb. 1268–1310   Máravarman Kulasékhara Pándja uralkodása; több Pándja herceggel együtt uralkodik.

1271–1311   Rámacsandra Jádava király uralkodása; hadjáratot indít Málvába; megostromolja a Hojszalák székhelyét, Dváraszamudrát, de vereséget szenved.

1279 után   A Csóla királyság teljesen beolvad a Pándja királyságba.

1290–1296   Dzsalál-ud-dín Firúz Khaldzsí delhi szultán uralkodása; visszaveri a betörő mongolokat.

1291–1342   III. Ballála Hójszala király uralkodása; Rámanátha és fia, Visvanátha halála utána egyesíti a Hójszala területeket (1300 körül). 

1293 körül   Marco Polo látogatása a Pándja királyságban; leírja az itt tapasztalt gazdagságot és virágzó kereskedelmet, ugyanakkor a Pándja hadsereg felszereltségét gyengének találja.

1295–1323   Pratáparudra Kákatíja király uralkodása alatt sorozatos muzulmán támadások érik Varangalt, előszöt a Khaldzsík, majd a Tughlakok részéről.

1296   Alá-ud-dín Khaldzsí (Dzsalál-ud-dín Firúz veje) hadjárata a Jádava királyság ellen: megostromolja Dévagirit, és csak évi adófizetés fejében vonul el; néhány év múlva Rámacsandra Jádava király segíti Alá-ud-dínt a Kákatíja és a Hójszala királyságok elleni hadjáratában.

1296–1316   Alá-ud-dín Khaldzsí delhi szultán uralkodása; apósát, Dzsalál-ud-dín Firúzt meggyilkoltatva került trónra; sokat harcol a betörő mongolok ellen, hatalmas hadserege fenntartásához gazdasági reformokat vezet be, magas adókat vet ki, illetve rablóhadjáratokat indít a Dekkánra; uralkodása vége felé Gudzsarátban és Bengálban is lázadások törtek ki.

1305   Alá-ud-dín Khaldzsí meghódítja Gudzsarátot és Málvát.

1305   III. Ballála Hójszala király megtámadja a Jádavákat, és területeket foglal el.

1307   Malik Káfúr, Alá-ud-dín Khaldzsí hadvezére elfoglalja Dévagirit, ahol hatalmas zsákmányt gyűjt össze; Rámacsandra Jádava királyt és családját Delhibe viszik, ahol Alá-ud-Dín a „királyok királya” címet és területeket adományoz neki, és ezzel hűséges vazallusává teszi.

1309–1310   Malik Káfúr hadjárata a Kákatíja királyság ellen; Rámacsandra Jádava uralkodó minden segítséget megad neki; 1310 január 19-én Malik Káfúr elfoglalja Varangalt; Pratáparudra Kákatíja király meghódol, és Malik Káfúrtól (Alá-ud-Dín utasítására) khilátot kap (egy díszes öltözetet amivel a szultán méltóságot ruház alattvalójára), ezzel a szultán vazallusa lesz; Malik Káfúr júniusban visszatér Delhibe.

1310–1311   Malik Káfúr hadjárata a Hójszalák és a Pándják ellen; 1311 februárjában éri el Dévagirit, Rámacsandra Jádava királytól ismét minden segítséget megkap; III. Ballála Hójszala uralkodó meghódol, feladja Dváraszamudrát, és segíti Malik Káfúr hadseregét eljutni a Pándja területekre (március); az éppen a trónért egymással küzdő Pándja hercegek közül Sundara Pándja Malik Káfúr segítségét kéri, a többi öt herceg egyesíti erejét a hódítókkal szemben; Malik Káfúr kifosztja és lerombolja a csidambarami templomot; áprilisban elfoglalja Madurát; itt a Pándjáktól kisebb vereséget szenved, de sikerül a hatalmas zsákmánnyal visszatérnie Delhibe (október).

1313   II. Szimhana Jádava király függetlenedni próbál a szultántól, ezért Malik Káfúr hadjáratot vezet ellene; a Jádava királyságot a Delhi Szultanátushoz csatolják; Malik Káfúr 1315-ig Dévagiriben marad.

1320–1325   Ghijász-ud-dín Tughlak delhi szultán uralkodása; a Tughlakida dinaszita alapítója, Pandzsáb helytartójából lett szultán; Delhiben új várost épít (Tughlakábád); a kincstár feltöltésére rablóhadjáratokat indít a Dekkánra.

1321–1322   Ulugh Khán (korábbi nevén Dzsauna Khán, a későbbi Muhammad-sáh), Ghijász-ud-dín Tughlak fia hadjáratot vezet a Kákatíják ellen, mert Pratáparudra felhagyott az adófizetéssel; hat hónapon át sikertelenül ostromolja Varangalt.

1323   Ulugh Khán egy újabb hadjáratban elfoglalja Varangalt (új neve Szultánpur lesz), Pratáparudrát a zsákmánnyal együtt Delhibe küldi (a Kákatíja király útközben öngyilkos lesz), majd aláveti egész Télingánát.

1324   Ghijász-ud-dín Tughlak aláveti Bengált.

1325–1351   Muhammad-sáh Tughlak (korábbi nevén Ulugh Khán) Delhi szultánja; áttelepíti teljes udvartartását Dévagiribe, melyet Daulatábádnak nevez el, ám néhány év múlva visszatér Delhibe.

1351–1366   Firúz Tughlak delhi szultán urakodása.

1398   Timúr, Szamarkand uralkodója kegyetlen rablóhadjáratot folytat Észak-Indiában.

1414–1421   Khizr-khán, a Szajjid dinasztia megalapítója a uralkodik, mint a Timuridák helytartója (uralma Delhire, Pandzsábra és a Dóábra terjed ki).

1421–1434   Mubárak-sáh Szajjid Delhi szultánja; uralkodása utolsó éveiben függetlenedik a Timuridáktól.

1434–1445   Muhammad-sáh Szajjid Delhi szultánja.

1445–1451   Álam-sáh Szajjid Delhi szultánja.

1451–1489   Bahlúl-khán Delhi szultánja, a Lódí-dinasztia megalapítója.

1489–1517   Szikandar-sáh Lódí Delhi szultánja.

1504   Szikandar-sáh a Jamuná partján fekvő Ágrába helyezte át a székhelyét.

1517–1526   Ibrahim Lódí Delhi szultánja.

1526   A Kábulban uralkodó Timurida Bábur a Pánipat melletti csatában legyőzi Ibrahim Lódít.

---

1483   A Ferghána-völgyben megszületik Bábur, Timur Lenk ükunokája, Umar Sejkh fia.

1494   Bábur viszontagságos évek után követi apját a Ferghána-völgybe.

1497  Bábur elfoglalja Szamarkandot.

1504  Bábur beveszi Kábult és Észak-Afganisztánt.

1505  Bábur első indiai hadjárata.

1507  Bábur második indiai hadjárata.

1511   Bábur utoljára tesz kísérletet Közép-Ázsia visszafoglalására, ismét beveszi Szamarkandot.

1512  Bábur veresége az üzbég Sejbánidáktól, és ezután végleges kiszorulása Közép-Ázsiából.

1519  Bábur elfoglalja Bádzsaurt Indiában.

1525  Bábur végleg Indiába teszi át székhelyét Kábulból, az indiai Mughal történelem és dinasztia kezdetei.

1526  A pánipati csatában Bábur súlyos vereséget mér az indiai fejedelmek koalíciójára.

1527  A khámai ütközetben Bábur ismét győzelmet arat.

1530  Bábur, az indiai Mughal dinasztia alapítójának halála, Humájún trónralépése.

1537  Khumár a Mughalok kezére kerül.

1538  Az Afgán Sír Khán vereséget mér Humájúnra Bengálban.

1539  Sír Khán leveri Humájúnt Csaulánál és megszerzi a hatalmat tőle.

1540   Humájún újabb veresége Kanaudzsnál az afgánoktól.

1544  Humájún Perzsiába menekül I. Táhmászp szafavida sah udvarába.

1545  Sír Khán halála, Iszlám Sáh uralma, Humájúnnak sikerül visszafoglalnia Kandahárt és Kábult.

1549  Humájún sikeres indiai üzbég-ellenes hadjárata és győzelme felettük.

1550  Kámrán Mirza, Humájún öccsének lázadása bátyja ellen Kábulban.

1553  Humájún leveri Kámránt és megvakíttatja.

1555  Humájún leveri Szikandar Sáh seregét és bevonul Delhibe.

1556  Humájún halála, Akbar trónralépése.

1560  Akbar kivégezteti korai éveinek bizalmasát, Bajrám Khánt.

1561  A Mughal állam keleti tartományainak lázadása és leverése, Csumár bevétele.

1562  Akbar meglátogatja Adzsmért és feleségül veszi Rádzsá Bihárí Mál lányát.

1564  Merénylet Akbar ellen, Sáh Abu’l Maálá kivégzése.

1565  Akbar leveri az indiai üzbégek lázadását.

1566  Akbar bevezeti az új, általa kialakított ezredes alapú hivatali rendszert (manszabdárí).

1567  Akbar ismét leveri az üzbégeket.

1568  Csitar bevétele, Szulaimán Bengál szultánja meghódol Akbarnak.

1571   Akbar megalapítja Fatéhpur Szikrít

1572  Akbar háborúja Gudzsarát ellen.

1573  Akbar találkozik a zoroasztriánus főpappal Dasztúr Mahjárdzsival Návszáriban és megkezdődik a dín-i Iláhí kialakításának kísérlete.

1574  Akbar újabb hadjárata Bihár ellen; expedíciót indít Bengál ellen.

1578  Akbar portugál küldöttséget fogad Agrában.

1580  Megérkezik az első jezsuita misszió Agrába.

1582  Akbar seregei vereséget szenvednek a portugálok ellen Damánban, a jezsuitákat kiűzik Agrából.

1584   Akbar bevezeti az un. isteni érát.

1586–1589   Akbar hosszú háborúban meghódítja Kasmírt.

1591  Megérkezik a második jezsuita misszió Agrába.

1595  Mughal-Szafavida háború Kandahár környékén, a Mughalok elfoglalják Kandahárt a Szafavidáktól.

1595  Jezsuita misszió alapítása Láhaurban (Lahore).

1597  Akbar nagy győzelmet arat a Dekkán fejedelmei felett, a Szafavida orientáció meggyengülése a helyi fejedelmek körében.

1605  Akbar halála, Dzsahángír trónralépése.

1606  Kandahár újra perzsa kézre kerül I. Abbász sah idején.

1607  Dzsahángír seregei visszafoglalják Kandahárt a perzsáktól.

1610  Patná fellázad a Mughal uralom ellen.

1611  Az afgán Abdullah kán sikertelen expedíciója a Mughalok uralta Dekkán ellen.

1612  Dzsahángír seregei leverik az afgánokat Bengálban.

1613  Dzsahángír áthelyezi a fővárost Adzsmérbe.

1614  Az angolok első említése a Mughal forrásokban.

1615  Downton admirális visszaveri a portugál flotta támadását India partjainál, Sir Thomas Roe megérkezik a Mughal udvarba.

1616  Dzsahángír fogadja Roe-t Adzsmérben.

1618  Indiai-angol kereskedelmi megállapodás születik, az angolok szabadon kereskedhetnek a Mughal állam területén.

1620  Sáh Dzsahán háborúja a Dekkán ellen.

1622  I. Abbász ismét elfoglalja Kandahárt és leveri a Mughalokat, Sáh Dzsahán sikertelenül próbálja visszafoglalni.

1623  Sáh Dzsahán veresége a Dekkánon, menekülése Golkondába és Orisszába.

1624  Sáh Dzsahán győzelmeket arat Bihárban és Bengálban, de vereséget szenved Allahábád mellett, és visszatér Golkondába.

1625  Sáh Dzsahán sikertelenül ostromolja Burhánpurt, majd meghódol Parviz és Mahábat kánok előtt; Mahábat Khán Bengál kormányzója lesz.

1626  Dzsahángír és Mahábat Khán sikeresen megostromolják Kabult.

1627  Dzsahángír Kasmírból hazafelé tartva út közben meghal, Sáh Dzsahán trónralépése.

1629  Khán Dzsahán Lódi lázadása, Sáh Dzsahán a Dekkánra menekül Agrából.

1630  Sáh Dzsahán megtámadja Ahmadnagar területét és Khán Dzsahánt.

1631  Khán Dzsahán vereséget szenved, kivégzik.

1633  Angol kézben levő textilüzemek nyílnak Balaszorban és Hariharpurban.

1635  Sáh Dzsahán sikertelen hadjárata Garhvál ellen.

1636  Sáh Dzsahán békét köt Bidzsápurral.

1637   Aurangzíbet kinevezik a Dekkán Mughal alkirályává, ez a későbbi Mughal uralkodó hosszú politikai pályájának kezdete.

1638   Kandahárt visszafoglalják a Mughalok a perzsa Szafavidáktól, Sáh Dzsahán békét köt Ahom királyával.

1639  Sáh Dzsahán Balkhot ostromolja, Új Delhi megalapítása.

1644  Aurangzíb lemond a dekkáni alkirályságról, a Mughalok ismét az afganisztáni Balkhot ostromolják.

1646  Murád Bakhs Mughal hercegbeveszi Balkhot.

1647  Aurangzíb felváltja Murád Bakhsot a kabuli kormányzóság élén, de feladja Balkhot.

1649  II. Abbász perzsa sah újra beveszi Kandahárt; Új Delhi hivatalos „megnyitása”.

1651  Aurangzíb ismét a Dekkán alkirálya; angol textilüzem nyílik Hoogly-ben.

1652  Az angolok szabad kereskedelmi jogokat nyernek Sudzsától Bengálban; Aurangzíb sikertelenül ostromolja Kandahárt.

1654  Aurangzíb megtámadja Haidarbábádot és Golkondát.

1657  Aurangzíb beveszi Bidárt, Kaljánit és Gulbargát, Sáh Dzsahán betegsége miatt lemond a trónról.

1658  Aurangzíb megkoronázása Delhiben; győzelme Dharmatpurnál.

1659  Aurangzíb leveri fivérét, Dárát Deoráinál és kivégzi Delhiben; Aurangzíb második megkoronázása Delhiben.

1660  Sudzsát Aurangzíb kiűzi Bengálból, Mir Dzsumla Bengál új helytartója.

1661  Aurangzíb leszámol fivéreivel, Murád Bakhssal és Sudzsával és elfoglalja Kucs Behárt.

1662  Aurangzíb elfoglalja Asszámot, de Kucs Bihárt a helyi rádzsá visszafoglalja a Mughaloktól.

1664    A Mughalok évtizedes ellensége, Sivádzsí Marátha fejedelem felveszi a királyi címet és kifosztja a Mughal kézben levő Szúratot.

1666   Sáh Dzsahán halála; Sivádzsí Marátha fejedelem megjelenik Agrában majd megszökik titokban.

1667  Az ahomi rádzsá visszafoglalja Asszámot.

1668  A nem-muszlim vallási felekezetek elleni erőszakos iszlamizációs törekvések kezdete a Mughal államban.

1669  Hindu templomok lerombolása, a dzsát lázadás kezdete.

1670  Sivádzsí Marátha fejedelem ismét fellázad és megint kifosztja Szúratot.

1672  Az Afridi és Szatnámi afgán dinasztiák felkelése, polgárháború tör ki Bidzsápurban.

1673  Sivádzsí Marátha fejedelem kifosztja Hublit.

1674  Aurangzíb afgánellenes büntető expedíciója; Sivádzsí Marátha fejedelem felveszi a cshatrapati titulust.

1676  Sikertelen Mughal expedíció Bidzsapur ellen.

1677  Sivádzsí Marátha fejedelem meghódítja Májszúrt (Mysore, a mai Karnátakában).

1678  A Mughalok elfoglalják Márvárt.

1679  Aurangzíb beveszi Gauhatit is; az első angol hajó felhajózik a Gangeszen; a nem-muszlimokra ismét kivetik a dzsizját (fejadót); Aurangzíb ismét sikertelenül ostromolja Bidzsapurt.

1680  Sivádzsí Marátha fejedelem halála, Sambudzsí követi a trónon.

1681  Akbar Mughal herceg lázadása; Aurangzíb ismét lerohanja a Dekkánt.

1682  Aurangzíb megtámadja a Maráthákat.

1685  Aurangzíb harmadszorra beveszi Bidzsapurt; Golkonda ura meghódol Aurangzíbnak.

1686  Bidzsapurt elvesztik a Mughalok; az angolok felégetik és kifosztják Hughlyt.

1687  Akbar Mughal herceg Perzsiába menekül; Sáh Álam herceg börtönbe kerül; a Mughalok újra beveszik Golkondát.

1688  Újabb dzsát lázadás, a dzsátok lerombolják Akbar sírját Szikandránál.

1689  Sambhudzsí bukása és kivégzése, Rádzsá Rám követi a trónon; Aurangzíb Észak-India és a Dekkán korlátlan ura. Az angolok feladják Bengált és Bombayben is Mughal ostorm alá kerülnek.

1690  Aurangzíb vereséget mér Rádzsá Rámra Dzsindzsinél; angol-Mughal békekötés.

1692–1693  Aktivizálódó Marátha katonai akciók a Mughalok ellen. A Mughal katonai erő gyengülése a Dekkánon.

1695   A Mughal hadsereg vereséget szenved Csitaldrugnál a Marátháktól.

1698  Angol és holland kalózok fosztogatják az indiai kikőtővárosokat.

1699  Rádzsá Rám vereséget szenved a Mughal Bidár Bákhtól; a maráthák megtámadják Málvát.

1700  Rádzsa Rám halála és királyságának hanyatlása.

1701  Aurangzíb elfoglalja Parit és más erődöket, az utolsó Mughal támadások a maráthák ellen.

1703  A Maráthák kettészakítják a Mughal államot Észak- és Dél-India között.

1705  Aurangzíb súlyosan megbetegszik.

1706  A Maráthák kifosztják Baródát, általános Marátha támadás Dél-India ellen.

1707  Aurangzíb halála, súlyos trónviszály a Mughal dinasztián belül, a Mughal dinasztia hanyatlásának kezdte. Muazzam, Ázam, és Kám Bakhs Mughal hercegek összecsapásai a trónért.

1708–1709  Muazzam (Bahádur Sáh) leveri fivéreit, Ázamot és Kám Bakhsot; a rádzsputok ismét lázadásban törnek ki.

1710  Bahádur Sáh büntetőhadjárata a szikhek ellen, béke a rádzsputokkal.

1712  Bahádur Sáh meghal, újabb trónviszályok törnek ki a Mughal dinasztián belül, Dzsahándár Sáh trónralépése, Farrukh-Szijár trónbitorlása és győzelme Dzsahándár felett Agra közelében.

1713  Dzsahándárt fivére meggyilkolja, újabb súlyos trónviszályok a dinasztián belül; Farrukh Szijár trónralépése.

1714  A Mughal hadsereg elözönli Marvárt.

1714-1720  A Marátha fejedelmek főminisztere Báládzsí Visvanáth újjászervezi a Marátha állam pénzügyi rendszerét, és hatékony közigazgatást épít ki a Dekkán nagy részén.

1717  Újra kivetik a nem muszlimokra a dzsizját (fejadót).

1719  Farrukh-Szijár bukása, Rafí al-Daradzsát lép trónra, a dzsizját visszavonják, majd újra kivetik; újabb véres események a Mughal házon belül, Rafi al-Daradzsát meggyilkolják, majd utódja II. Sáh Dzsahán is megbukik; Muhammad Sáh ül a trónra; súlyos zavarok a Mughal adminisztráción belül.

1724  Nizám ul-Mulk Ászaf Dzsáh, a Mughal nagyvezír és a Dekkán alkirálya odahagyja Delhit és Haiderábádban kvázi független fejedelemséget alapít, békét köt a maráthákkal, és így felgyorsítja a Mughal állam szétesését; más tartományok (Bengál és Oudh) is leválnak a Mughal államról.

1720–1740 Bádzsí Ráó Marátha fejedelem folyamatosan nyomul előre és egymás után foglalja el a Mughal tartományokat; 1737-ben Delhiig nyomul előre.

1738  A kizilbas törzsek vezéreként 1736-tól uralkodó iráni Nádir Sáh elfoglalja Kabult és betör Indiába.

1739  Nádir Sáh Karnál legyőzi a Mughal hadsereget és teljesen kifosztja Delhit, óriási pusztítást végezve a Mughal fővárosban; a Mughal állam elveszti az Industól nyugatra fekvő területeit.

1742–1754  Dupleix francia tábornok behatolása Indiába, francia szolgálatban álló indiai egységek toborzása.

1746  La Bourdonnais francia admirális elfoglalja Madraszt.

1751  Az angol Robert Clive elfoglalja Arcotot és sikeresen védelmezi azt.

1757  A plassey-i (plásszi) csatában Robert Clive vereséget mér a bengáli navábra és új navábot neveztet ki a helyére.

1760  A vandávászi csatában a britek súlyos vereséget mérnek a franciákra, ezzel eldől a brit-francia versengés Indiáért a britek javára.

1761  A pánípati csatában Ahmad Sáh Durráni afgán fejedelem vereséget mér a Maráthákra, akik ezt követően visszahúzódnak a Dekkán-félsziget déli részére.

1764  A baxari csatában a britek és a brit szolgálatban álló indiai erők vereséget mérnek az egyesült Mughal-bengáli-oudhi hadseregre.

1765  Robert Clive visszatér Indiába mit kormányzó, és a Mughal uralkodótól megkapja Bengál kormányzóságát a Kelet-Indiai Társaság javára.

1769  Haider Ali, aki korábban Májszúr (Mysore) ura volt, meghódítja Dél-India nagy részét és háborúba kezd a britekkel.

1770  A nagy bengáli éhínségben a lakosság több mint egyharmada elpusztul.

1773  Warenn Harstings lesz az indiai területek általános kormányzója.

1782  Haider Ali halála után fia, Tipú Szultán folytatja apja brit ellenes hadjáratait; Hastings kormáyzó emiatt békét kényszerül kötni a Maráthákkal, hogy a déli területekre koncentrálhasson.

1785  Lord Cornwallis, az új brit kormányzó legyőzi Tipú Szultánt és meghódítja Dél-India nagy részét.

1799  Tipú Szultán végleges vereséget szenved a britektől, meggyilkolják.

1803  Oudh navábja átengedi déli és nyugati területeit a briteknek.

1818  Végső brit győzelem a maráthák felett.

1843–48  India maradék önálló részének meghódítása: Pandzsáb és Szind is brit kézen.

1857  A szipolylázadás, Oudh és más területek helyi fejedelmeinek felkelése.

1858  A Kelet-Indiai Társaság megszűnik, India brit koronagyarmat lesz, II. Bahádur Sáh lemond a trónról: a Mughal dinasztia vége.

---

Összefoglaló munkák, kézikönyvek 

A Cultural History of India, szerk. A. L. Basham, Oxford 1975.

Antonova, K. A. – Bongard-Levin, G. M. – Kotovszkij, G. G., India története. Budapest 1981.

Basham, A. L., The Wonder that was India. London 1967³.

Bhattacharyya, N. N., The Geographical Dictionary, Ancient and Early Medieval India. New Delhi 1991.

Cambridge History of India, szerk. H. H. Dodwell et al., 6 vols, Cambridge 1922–1937.

Dey, N. L., The Geographical Dictionary of Ancient and Mediaeval India. New Delhi 1979 (az 1927-es kiadás reprintje).

Filliozat, J. – Renou, L., L’Inde classique, 2 vols, Paris 1947–53.

Historical Atlas of South Asia, szerk. J. E. Schwartzberg, New York – Oxford, 1992².

Johnson, G., Az indiai világ atlasza. Budapest 1998.

Keay, J., India: A History. London 2001.

Kulke, H. – Rothermund, D., A History of India. New York 1998³.

Rawson, Ph., Az indiai civilizáció. Budapest, 1983.

Rizvi, S. A. A., The Wonder that was India, vol. II (1200–1700). London 1987.

Sircar, D. C., Studies in the Geography of Ancient and Medieval India. Delhi etc. 1960.

Sircar, D. C., Studies in the Society and Administration of Ancient and Medieval India. Vol. 1: Society. Calcutta 1967.

Sircar, D. C., Studies in the Political and Administrative Systems in Ancient and Medieval India. Delhi 1974.

Stein, B., A History of India. Oxford 1998.

Thapar, R. – Spear, P., History of India. 2 vols., Harmondsworth 1966.

Tenigl-Takács L., India története. Budapest, 1997.

The Histoy and Culture of the Indian People, szerk. R. C. Majumdar et al., 11 vols., Bombay 1951–1965.

The New Cambridge History of India, szerk. C. A. Gordon Bayly Johnson – John F. Richards, Cambridge 1987–

Wojtilla Gy., A mesés India. Budapest 1988.

 

Epigráfia

Corpus Inscriptionum Indicarum [CII]

— Vol. I: Hultzsch, E., Inscriptions of Asoka. New Edition. Oxford 1925 (repr. Delhi 1969).

— Vol. II, part 1: Konow, S., Kharoshthi Inscriptions with the exception of Those of Asoka. Calcutta 1929 (repr. Varanasi 1969).

— Vol. II, part 2: Lüders, H., (rev. E. Waldschmidt & M. A. Mehendale), Bharhut Inscriptions. Ootacamund 1963.

— Vol. III: Fleet, J. F., Inscriptions of the Early Gupta Kings and Their Successors. Calcutta 1888.

— Vol. III (rev.): Bhandarkar, D. R., Inscriptions of the Early Gupta Kings. New Delhi 1981.

— Vol. IV, parts 1–2: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Kalachuri-Chedi Era. Ootacamund 1955.

— Vol. V: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Vakatakas. Ootacamund 1963.

— Vol. VI: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Silaharas. New Delhi 1977.

— Vol. VII, parts 1–3: Trivedi, H. V., Inscriptions of the Paramaras, Chandellas, Kachchhapaghatas and Two Minor Dynasties. New Delhi 1991/1978/1989 [sic].

Epigraphia Indica [EI], 42++ vols. Archaeological Survey of India, 1892–1992.

Salomon, R., Indian Epigraphy: A Guide to the Study of Inscriptions in Sanskrit, Prakrit, and the Other Indo-Aryan Languages. New York – Oxford, 1998.

Sircar, D. C., Indian Epigraphy. Delhi 1965.

Sircar, D. C., Indian Epigraphical Glossary. Delhi 1966.

Sircar, D. C., Select Inscriptions Bearing on Indian History and Civilization. Vol. 1: Fromthe Sixth Century B. C. to the Sixth Century A. D. Calcutta 1965²; Vol. 2: From the Sixth to the Eighteenth Century A. D. Delhi 1983.

 

A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig (Kr. e. 6000–185)

Age of the Nandas and Mauryas, szerk. K. A. Nilakanta Sastri, Benares 1952.

Allchin, B. – Allchin, R., The Rise of Civilisation in India and Pakistan. Cambridge 1982.

Ancient Cities of the Indus, szerk. G. L. Possehl, Delhi 1979.

Erdosy, G., Urbanisation in Early Historic India. Oxford 1988.

Harappan Civilization, szerk. G. L. Possehl, rev. ed., New Delhi 1993.

Heesterman, J. C., The Ancient Indian Royal Consecration. s’Grafenhage 1957.

Indus Civilisation: New Perspectives, szerk. A. H. Dani, Islamabad 1984.

Marshall, J., Mohenjo-Daro and the Indus Civilization. 3 vols, London 1931.

Marshall, J., Taxila. Cambridge 1951.

Parpola, A., The coming of the Aryans to Iran and India and the Cultural and Ethnic Identity of the Dasas, Studia Orientalia 64 (1988), 195–302.

Rau, W., Staat und Gesellschaft im alten Indien nach den Brahmana-Texten dargestellt. Wiesbaden 1957.

Scharfe, H., The State in Indian Tradition. Leiden 1989.

Thapar, R., Asoka and the Decline of the Mauryas. London 1961.

Thapar, R., Ancient Indian Social History. Delhi 1978.

Thapar, R., From Lineage to State: Social Formations in Mid-first Millennium BC in the Ganga Valley. Bombay 1984.

Thapar, R., Interpreting Early India. Delhi 1992.

The Indo-Aryans of Ancient South Asia: Language, Culture and Ethnicity, szerk. G. Erdosy, Berlin 1995.

Thieme, P., The “Aryan” Gods of the Mitanni Treaties, Journal of the American Oriental Society 80 (1960), 301–17.

Trautman, T. R., The Aryan Debate. Delhi – Oxford 2005.

When did the Buddha Live? The Controversy of the Dating of the Historucal Buddha, szerk. H. Bechert, Delhi 1994.

 

A Sunga dinasztiától a Gupta birodalom hanyatlásáig (Kr. e. II–Kr. u. VI. század)

Agrawal, A. Rise and Fall of the Imperial Guptas. Delhi 1989.

Ancient Rome and India: Commercial and Cultural Contacts between the Roman World and India, szerk. R. M. Cimino, New Delhi 1994.

Auboyer, J., Daily Life in Ancient India, from Approximately 200 BC to 700 AD. New York 1968.

Bakker, H., The Vakatakas: an Essay in Hindu Iconology. Groningen 1997.

Bakker, H., Religion and Politics in the Eastern Vakataka Kingdom, South Asian Studies 18 (2002), 1–24.

Goyal, S. R., A History of the Imperial Guptas. Allahabad 1967.

Gupta, P. L., The Imperial Guptas. 2 vols, Varanasi 1974–9.

Härtel, H., Excavations at Sonkh: 2500 Years of a Town in Mathura District. Berlin 1993.

Henige, D. P., Some Phantom Dynasties of Early and Medieval India: Epigraphic Evidence and the Abhorrence of a Vacuum, Bulletin of the School of Oriental and African Studies 38 (1975), 525–49.

Kartunnen, K., India in Early Greek Literature. Helsinki 1989.

Margabandhu, C., Archaeology of the Satavahana-Kshatrapa Times. Delhi 1995.

Mukherjee, B. N., The Rise and Fall of the Kushana Empire. Calcutta 1988.

Narain, A. K., The Indo-Greeks. Oxford 1957.

Papers on the Date of Kaniska, szerk. A.L. Basham, Leiden 1968.

Salomon, R., New Inscriptional Evidence for the History of the Aulikaras of Mandasor, Indo-Iranian Journal 32 (1989), 1–36.

Tarn, W. W., The Greeks in Baktria and India. Cambridge 1951².

Thakur, U., The Hunas in India. Varanasi 1967.

The Early History of the Deccan, szerk. G. Yazdani, 2 vols, London 1960.

Willis, M., Later Gupta History: Inscriptions, Coins and Historical Ideology, Journal of the Royal Asiatic Society 15,2 (2005), 131–150.

 

Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

Altekar, A. S., Rashtrakutas and their Times. Poona 1967².

Bana (ford. Cowell, E. R. – Thomas, S. W.), Harsa-Carita. London 1897.

Beal, S. (ford.), Si-Yu-Ki, Buddhist Records of the Western World. London 1884.

Bhatia, P., The Paramaras. Delhi 1970.

Bosworth, C. E., The Ghaznavids. Beirut 1993².

Chattopadhyaya, B. D., The Making of Early Medieval India. Delhi 1994.

Chattopadhyaya, B. D., Origins of the Rajputs: The Political, Economic and Social Processes in Early Medieval Rajasthan, Indian Historical Review 3 (1976), 59–82.

Coedès, G., The Indianized States of Southeast Asia. Honolulu 1968.

Kulke, H., Kings and Cults: State Formation and Legitimation in India and Southeast Asia. New Delhi 1993.

Land System and Feudalism in Ancient India, szerk. D. C. Sircar, Calcutta 1966.

Nilakanta Sastri, K. A., The Colas. Madras 1955².

Puri, B. N., The History of the Gurjara-Pratiharas. Delhi 1958.

Rabe, M. D., The Mamallapuram Prasasti: A Panegyric in Figures, Artibus Asiae 57,3–4 (1997), 189–241.

Sachau, E. C. (ford.), Alberuni’s India. Berlin 1888.

Sanderson, A., Religion and the State: Saiva Officiants in the Territory of the King’s Brahmanical Chaplain, Indo-Iranian Journal 47 (2004), 229–300.

South Indian Temples: An Analytical Reconsideration, szerk. B. Stein, New Delhi 1978.

Spencer, G. W., The Politics of Expansion: The Chola Conquest of Sri Lanka and Sri Vijaya. Madras 1983.

Stein, B., Peasant State and Society in Medieval South India. New Delhi 1980.

Stein, M. A., Kalhana’s Rajatarangini, or Chronicle of the Kings of Kashmir, 2 vols, CHECK.

The Sacred Centre as the Focus of Political Interest, szerk. H. Bakker, Groningen 1992.

The State in India 1000–1700, szerk. H. Kulke, New Delhi 1995.

 

A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

Day, U. N., The Government of the Sultanate. New Delhi 1993.

Derrett, J. D. M., The Hoysalas: A Medieval Indian Royal Family. Madras 1957.

Eaton, R., The Rise of Islam and the Bengal Frontier, 1204–1760. Berkeley 1993.

Lal, K. S., History of the Khaljis. London 1967.

Stein, B., Vijayanagara (The New Cambridge History of India I.2). Cambridge 1989.

---