M
A, Á B, Bh Cs, Csh D, Dh Dzs, Dzsh É F G, Gh H I, Í J K, Kh L N P, Ph R S Sz T, Th U, Ú V Z Felhasznált irodalom
Mádhava (Mādhava)
1.) Krisna (Kṛṣṇa) neve, jelentése Madhu (Madhu) sarja. 2.) Mádhavák: A Jádavák (Yādava) Madhutól származó csoportja. 3.) Auttama (Auttama) fia a harmadik manvantarában (manvantara) (Harivaṃśa 7.17).
Madhjadésa (Madhyadeśa)
Szó szerint középső ország, hagyományosan északról a Himalája, délről a Vindhja (Vindhya), nyugatról a Kuruksétrát (Kurukṣetra) átszelő Szaraszvatí (Sarasvatī), míg keletről Prajága (Prayāga) által határolt terület (Dey 1927: 116).
Madhu (Madhu)
1.) Visnu (Viṣṇu) füléből származó démonpár egyike. Visnu az idők kezdetén végzett vele és a társával, Kaitabhával (Kaiṭabha), majd a belőlük származó velő borította be a Földet (Harivaṃśa 42.15–33). 2.) Jádava (Yādava), tőle származnak a Jádava nemzetség egyik meghatározó csoportját alkotó Mádhavák.
madhuparka (madhuparka)
Általában a vendégeknek szánt, tejből és mézből álló felajánlás.
Madhuvana (Madhuvana)
Egykor Mathurá (Mathurā) helyén álló félelmetes erdő, Lavana (Lavaṇa) lakhelye.
Madra (Madra)
Pandzsábban (Pañjāb), a Ráví (Rāvī) és a Csináb (Cināb) folyók közt húzódó terület, székhelye a mai Szijálkóttal (Siyālkoṭ) azonosított Szákala (Sākala) (Dey 1927: 116, 174).
Mádrí (Mādrī)
Madrából (Madra) származó hercegnő, Salja (Śalya) testvére, Pándu (Pāṇḍu) felesége, az Asvinoktól (Aśvin) származó ikerpár Nakula (Nakula) és Szahadéva (Sahadeva) anyja (Mahābhārata 1.115.1–28, magyarul: Baktay 1960: 410, Baktay 1977: 276, Vekerdi 2007: 60–61), egyes Mahábhárata-(Mahābhārata-)beli utalások szerint talán Báhlíka (Bāhlīka) leszármazottja (Száler 2019a: 111–120), Pándu halála után önként lépett rá a halotti máglyára, hogy kövesse férjét a túlvilágra (Mahābhārata 1.116.1–31, magyarul: Vekerdi 2007: 61–65).
Magadha (Magadha)
Ókori és középkori tájegység Északkelet-Indiában, a mai Bihár (Bihār) állam nyugati és középső részén. A Kr.e. 6. és Kr.u. 8. század között több nagyobb királyság magva volt. Mivel a Gangesz mentén helyezkedett el, stratégiai fontossága volt a folyami kereskedelem ellenőrzésében, és a Gangesz deltájának gazdag kikötőivel is szoros kapcsolatban állt. Bimbiszára (Bimbisāra) király uralkodása alatt (kb. Kr.e. 543–491) területe Anga (Aṅga, Kelet-Bihár), később pedig Kószala (Kosala) királyságokkal növekedett.
A Nanda (Nanda, Kr.e. IV. század) és a Maurja (Maurya, Kr.e. IV–II. század) dinasztia alatt Magadha megőrizte központi szerepét, majd a Kr.u. első évszázadokban jelentősége csökkent. A Gupta (Gupta) dinasztia a Kr.u. IV. században ismét Magadhából kiindulva hozta létre birodalmát, és kezdetben székhelye is, hasonlóan a Maurjákhoz, Pátaliputra (Pāṭaliputa)) volt (a mai Patná [Paṭnā] közelében).
Magadhát és Pátaliputrát Megaszthenész (kr. Kr.e. 300) valamint Fa-hszien (Kr.u. IV–V- század) és Hszüan-cang (Kr.u. VII. század) is leírták Indiai utazásaikat megörökítő műveikben.
Mágadha (Māgadha)
1.) Prithu (Pṛthu) dicsőítésével megbízott dalnok, a mágadhák őse. 2.) mágadha: Királyi dalnok, mivel a szó elsődleges jelentése Magadha-i (Magadha), feltételezhető, hogy egy etnikumot asszociáltak egy meghatározott foglalkozással.
Mahábalipuram (Mahābalipuram)
Mai Mámallapuram (Māmallapuram), eredeti szanszkrit nevén Mahámallapuram (Mahāmallapuram), történelmi város a mai Tamil Nádu (Tamil Nāḍu) állam északkeleti részén, a Bengáli-öböl partján. Bár az itt talált kínai, perzsa és római érmék tanúsága szerint már a VII. század előtt is szerepe volt a tengeri kereskedelemben, igazi jelentőségét I. Naraszimhavarman Mahámalla (Narasiṃhavarman Mahāmalla) Pallava (Pallava) király uralkodása alatt nyerte el, aki számos templommal és egy hatalmas szikladomborművel gazdagította.
Mahábhárata (Mahābhārata)
A két nagy szanszkrit eposz egyike, melyben a központi hősi eposzt (a Kauravák [Kaurava] és a Pándavák [Pāṇḍava] közötti háború) legendák és vallási-filozófikus tanítások tömege veszi körül. Keletkezési idejét a Kr.e. 400-tól Kr.u. 400-ig terjedő időszakra teszik. A Mahábhárata része a Bhagavad-gítá (Bhagavad-gītā, „A Magasztos szózata”), a hinduizmus egyik legismertebb szent szövege.
A Mahábhárata mintegy százezer párversből áll, és 18 parvanra (parvan, „részre”) tagolódik, melyekhez függelékként tartozik a Krisna (Kṛṣṇa) genealógiáját elbeszélő Harivansa (Harivaṃśa). A Mahábhárata szerzője a hagyomány szerint Vjásza (Vyāsa), az eposz központjában álló háború tradícionális ideje pedig Kr.e. 3102 (ez egyben a jelen világkorszak, a Kali juga [Kali yuga] kezdete is); a modern kutatás Kr.e. 900 körülre teszi ezt a háborút.
Az ind felfogás szerint a Mahábhárata elsősorban a dharmáról, vagyis a helyes életvezetésről, ezen belül pedig elsősorban a király és a harcos helyes életmódjáról, a rendkívüli helyzetekben és sorcsapások idején követendő magatartásról, és az újraszületésektől megszabadulni vágyó embert céljához elvezető viselkedésről szóló tanítás. Mivel az eposz végső formája több évszázad alatt alakult ki, a belőle kibontakozó hinduizmus-kép nem egységes. Egyes részei, mint pl. a Nárájaníja (Nārāyaṇīya), a Bhagavad-gítá, az Anugítá (Anugītā) és a Harivansa a korai vaisnava (vaiṣṇava) vallásosság fontos szent szövegei.
A Mahábhárata történetének több feldolgozása született számos dél- és délkelet-ázsiai nyelven, és nagyon sok képzőművészeti alkotás alapjául szolgált az indiai miniatúrafestészettől az angkori (Kambodzsa) szobrászatig.
mahádzsanapada (mahājanapada)
A Kr.e. VI. század körül Észak-Indiába létrejött tizenhat „nagy dzsanapada”: Kámbódzsa (Kāmboja) és Gándhára (Gāndhāra) a mai Észak-Pakisztán területén, Kuru (Kuru), Súraszéna (Śūrasena, központja Mathurá [Mathurā]) és Pancsála (Pañcāla) a Dóáb (Doāb) nyugati felében, Vatsa (Vatsa, központja Kausámbí [Kauśāmbī]) a Dóáb keleti felében, Kásí (Kāśī, központja Váránaszí [Vārāṇasī]) és tőle északra Kószala (Kosala, központja Srávasti (Śrāvasti) / Szávatthi (Sāvatthī), jelentős városa még Szákéta (Sāketa), a más néven Ajódhjá [Ayodhyā]); Magadha (Magadha, központja Rádzsagriha [Rājagṛha]) a mai Patnától (Paṭnā) délre, illetve a mallák (malla) és a vridzsik (vṛji) törzsei a mai Patnától északra; Anga (Aṅga) a mai Bihár (Bihār) és Bengál határán (központja Csampá [Campā]); Avanti (Avanti) Közép-Indiában (központja Uddzsajiní, Ujjayinī) és tőle keletre Csédi (Cedi).
Mahákála (Mahākāla)
Ld. Bána (Bāṇa).
Maháméru (Mahāmeru)
Ld. Méru (Meru).
Mahápadma (Mahāpadma)
A Kr.e. IV. században Magadhában (Magadha) uralkodó Nanda (Nanda) dinasztia alapítója, Mahápadmapati (Mahāpadmapati) illetve Ugraszéna (Ugrasena) néven is ismert. A legendák szerint az alacsony származású Mahápadma a Saisunágáktól (Śaiśunāga) vette át a hatalmat Magadha felett, és számos területet hódított meg egészen a Gódávarí (Godāvarī) folyó völgyéig illetve Kalingáig (Kaliṅga).
Mahéndra (Mahendra)
Parasuráma (Paraśurāma) lakhelye, a történeti Kalinga (Kaliṅga) földrajzát meghatározó, mai Ódisától (Oḍiśā) Maduraí (Maduraī)-ig húzódó, javarészt a Keleti-Ghátokat magába foglaló hegyvonulat (Dey 1927: 119).
Mahinda (Mahinda)
Szanszkritul Mahéndra, kb. Kr.e. 270–204, a buddhizmus elterjesztője Ceylon szigetén. A hagyomány szerint Asóka (Aśoka) király fia volt, akit nővérével, Szangamitthával (Saṅgamitthā) együtt Kr.e. 251 körül küldött a Maurja (Maurya) uralkodó Lanká (Laṅkā) szigetére, ahol megtérítették Tissza (Tissa) királyt és családját, majd királyi segítséggel, de nem erőszakos módszerekkel az alattvalókat is.
Mahinda neve nem szerepel Asóka feliratain, de a ceyloni krónikák (Dípavamsa [Dīpavamsa], Mahávamsa [Mahāvamsa]) írnak róla, valamint Lanká ősi királyi székhelyén és buddhista központjában, Anurádhápurában (Anurādhāpura) több emlékművet emeltek a tiszteletére.
máhisaka (māhiṣaka)
Egyes elképzelések szerint a Narmadá (Narmadā) folyó menti Máhismatí (Māhiṣmatī) vidékét, más források szerint a mai Maiszúr (Maisūr) környékét lakó népcsoport (Dey 1927: 120).
Maitraka (Maitraka)
Gudzsarátban (Gujarāt) és Szaurástrában (Saurāṣṭra) az ötödiktől a nyolcadik századig uralkodó dinasztia. Alapítója, Bhatárka (Bhaṭārka), a Gupta (Gupta) uralkodó hadvezére, aki a birodalom gyengeségét kihasználva Szaurástra nagyhatalmú kormányzója lesz; utódai, már mahárádzsának (mahārāja) titulálják magukat; Drónaszimha (Droṇasiṃha) független uralkodó módjára adományoz földet (502). Bár az első Maitraka királyok formailag a Gupták vazallusai, a gyakorlatban önálló politikát folytatnak. I. Síláditja (Śilāditya, VI. század vége) hatalma kiterjed Málvára (Mālvā) és Rádzsaszthánra (Rājasthān). II. Dhruvaszéna (Dhruvasena, akinek uralkodása alatt Hszüan-cang Indiában jár) Harsa Vardhana (Harṣa Vardhana) veje; Bhatti (Bhaṭṭi) valószínűleg az ő udvari költője. A Maitraka királyságban virágzott a buddhista és a dzsaina (jaina) kultúra. A VIII. században az arab betörések illetve a növekvő Gúrdzsara-Pratíhára (Gūrjara-Pratīhāra) illetve Rástrakúta (Rāṣṭrakūṭa) befolyás következtében a dinasztia hatalma lehanyatlott.
Maináka (Maināka)
Himálaja (Himālaya) és Méná (Menā) fia, a Sziválik-(Sivālik)-hegységgel azonosított hegyvonulat (Dey 1927: 121).
Mainda (Mainda)
Általában Dvividával (Dvivida) párban említett, Rámájanából (Rāmāyaṇa) ismert majom, gyakran tűnik fel Szugrívának (Sugrīva), a majomkirálynak a kíséretében. A Harivansa (Harivaṃśa) állítása szerint Krisna (Kṛṣṇa) mind őt, mind Dvividát csatában győzte le (Harivaṃśa 105.20).
Maja (Maya)
A Tárakámaja-(Tārakāmaya-)háborúban Tára (Tāra) mellett a démonok vezetője.
Májá (Māyā)
Az illúziót megtestesítő istennő.
Májávatí (Māyāvatī)
Rati (Rati) földi megtestesülése, Pradjumna (Pradyumna) nevelője, majd felesége (Harivaṃśa 99.1–49).
makara (makara)
Általában gaviál-szerű lényként ábrázolt tengeri szörny.
Málava (Mālava)
Történelmi tájegység Közép-India nyugati felén, a mai Madhja Pradés (Madhya Pradeś) nyugati és Rádzsaszthán (Rājasthān) délkeleti vidékén. Szűkebb értelemben a délről a Vindhja-(Vindhya-)hegység által határolt területet jelentette, de a név használata kiterjedt a Narmadá (Narmadā) folyó völgyére is.
A Kr.e. III. században Nyugat-Málava Avanti (Avanti) néven a Maurja (Maurya) birodalom része, majd II. Csandra Gupta (Candra Gupta) uralkodásától legfontosabb városa, Uddzsajiní (Ujjayinī) a Gupta (Gupta) birodalom egyik központja lesz (Málava ekkor még az Avantitól keletre eső területeket jelentette, kb. a VIII. századtól kezdve terjedt ki a használata Avantira is). A középkorban a Gurdzsara-Pratíhára (Gurjara-Pratīhāra) királyság része, majd a rádzsput (ṛājput) Paramára (Paramāra) dinasztia uralkodik itt Uddzsajiní, illetve később Dhárá (Dhārā) székhellyel (kb. 800–1200). 1235-ben hódítják meg a muzulmánok, a XV. században független állam Mándú (Māṇḍū) központtal. Később a Mughalok, majd pedig a Maráthák foglalják el, és a pindárík (piṇḍārī, fosztogató irreguláris csapatok) központja lesz, akik ellen a britek vezetnek hadjáratot 1817-ben.
Málvá (Mālvā)
Ld. Málava (Mālava)
Mánavadharmasásztra (Mānavadharmaśāstra)
Az ókori indiai dharmasásztra (dharmaśāstra) irodalom legismertebb alkotása, valószínűleg a Kr.u. II–III. században keletkezett, 2694 versből, 12 fejezetből áll. Témái között szerepel a kozmogónia, a dharma (dharma) meghatározása, az életszakaszokhoz kötődő rítusok, a szent zsinór felövezése és a Véda (Veda) tanulmányozása, a nőkre vonatkozó előírások, a házasság különböző formái, öröklésjog, a társadalmi rendek jogai és kötelességei, a király jogai és kötelességei, bíráskodás, halotti szertartások, étkezési és egyéb, rituális tisztasággal kapcsolatos szabályok, a karma (karma) és az újraszületés törvénye, stb. Manu (Manu) törvénykönyvének óriási volt a befolyása a középkori Indiában. Számos értelmező kommentárt írtak hozzá, a legfontosabb Médhátithié (Kr.u. IX. század).
Mánasza (Mānasa)
Tibet területén található Mánaszaróvar-(Mānasarovar-)tó (Dey 1927: 123).
Mandákiní (Mandākinī)
A mai Kálígangával (Kāligaṅgā) azonosított folyó (Dey 1927: 124).
Mandara/Mandára (Mandara/Mandāra)
Mitikus hegy, ezt használták köpülő rúdként az istenek és a démonok a Tejóceán kiköpülésekor (Mahābhārata 1.15.5–17.30, Rāmāyaṇa 1.44.14–27, magyarul: Baktay 1977: 38–43, Vekerdi 1964: 81–86).
Maniparvata (Maṇiparvata)
Eredetileg Prágdzsjótisában (Prāgjyotiṣa) található mitikus hegy, ezen a helyen őrizte Naraka (Naraka) a különféle földi és mennyei helyekről elrabolt nőket. Miután Krisna (Kṛṣṇa) kiszabadította őket, a Maniparvatát magával vitte Dvárakába (Dvārakā) (Harivaṃśa 92.19–43).
Mánjakhéta (Māṇyakheta)
Mai nevén Malkhéd (Malkheḍ), történelmi város Dél-Indiában, Karnátaka (Karṇāṭaka) államban. A várost I. Amóghavarsa (Amoghavarṣa) Rástrakúta (Rāṣṭrakūṭa) uralkodó alapította a IX. században, mint a dinasztia új székhelyét. 972-ben a Paramára Szíjaka (Paramāra Sīyaka) kifosztotta, 973-ban a Nyugati Csálukják (Cālukya) kezére jutott, és egy ideig az ő székhelyük volt, majd jelentőségét vesztette.
manszabdárí (mansabdārī)
Más néven manszab (mansab), vagy manszabdár (mansabdār). Akbar indiai Mughal uralkodó által a katonai tizes osztályozás alapján a katonai és polgári tisztségviselők számára létrehozott rangok (manszabok) rendszere. A manszabdárok (vagyis a rangok birtokosai) a tíz ember felett rendelkezőtől az ötezernek parancsolóig tartó skálán helyezkedtek el. Fizetségüket nem továbbörökíthető dzságirok formájában kapták.
Manu (Manu)
Az egyes világkorszakokban születő első ember neve.
Manuszmriti (Manusmṛti)
Ld. Mánavadharmasásztra (Mānavadharmaśāstra)
manvantara (manvantara)
A mitikus időszámításban használt időegység, ami a Földre születő Manuk (Manu) közti időket jelöli. Egy kalpát (kalpa) tizennégy manvantara (manvantara) alkot, míg az egyes manvantarákon belül hetvenegyszer követi egymást a négy juga (yuga) (Mani 1975: 482). Jelenleg Vaivaszvata (Vaivasvata), azaz a Nappal azonosított Vivaszvattól (Vivasvat) származó Manu korát éljük.
Marícsi (Marīci)
1.) A Brahmá (Brahmā) elméjéből származó hét ősbölcs egyike (Harivaṃśa 1.29), Kasjapa (Kaśyapa) apja. 2.) A Danutól (Danu) származó démonok egyike (Harivaṃśa 3.67.), a Paulómák (Pauloma) és a Kálakéják (Kālakeya) őse (Harivaṃśa 3.72–74).
Márisá (Māriṣā)
A fák lánya, ő hozta világra a Hold és a Pracsétaszok (Pracetas) közös gyermekét, Daksát (Dakṣa) (Harivaṃśa 2.39–45).
Márkandéja (Mārkaṇḍeya)
Mrikandu (Mṛkaṇḍu) fia, Siva (Śiva) iránti odaadásáról ismert Bhárgava (Bhārgava) bölcs (Mani 1975: 488).
Mártanda (Mārtaṇḍa)
Ld. Szúrja (Sūrya).
marut (marut)
A védikus kortól fogva tisztelt, széllel asszociált mitikus lények, akiket a korai időkben Rudra (Rudra), a védikus viharisten fiaiként tartottak számon (Macdonell 1897: 74). Az epikus kortól fogva különböző történetek terjedtek el a származásukkal kapcsolatban. Egyes elképzelések szerint Daksa (Dakṣa) lányának, Marutvatínak (Marutvatī) a Dharma (Dharma) által nemzett fiai (Harivaṃśa 3.26–27), míg mások szerint Kasjapa (Kaśyapa) és Diti (Diti) gyermekei, akiket Indra (Indra) az anyjuk méhében hét részre darabolt fel (Harivaṃśa 3.97–109). A Mahábháratában (Mahābhārata 9.37.29–32) ezek mellett található egy olyan elbeszélés is, ami úgy tartja, hogy a hét marut (Vájuvéga [Vāyuvega], Vájubala [Vāyubala], Vájuhan [Vāyuhan], Vájumandala [Vāyumaṇḍala], Vájudzsvála [Vāyujvāla], Vájurétasz [Vāyuretas], Vájucsakra [Vāyucakra]) a Mankanaka (Maṅkaṇaka) nevű bölcs és a Szaraszvatí (Sarasvatī) folyó gyermekeként látta meg napvilágot.
máruta (māruta)
Ld. marut (marut).
marutvat (marutvat)
Ld. marut (marut).
Mátali (Mātali)
Indra (Indra) kocsihajtója.
Mathurá (Mathurā)
A történeti Súraszéna (Śūrasena) központja, Ágrától (Āgrā) északra található Uttar Pradés-(Uttar Pradeś-)beli település, Krisna (Kṛṣṇa) szülővárosa.A szanszkrit eposzok tanúsága szerint Mathurá környéke a Jádava (Yādava) törzs központja volt, a hagyomány szerint itt született Krisna. A Kr.u. I. században a sakák (śaka) uralkodnak ezen a területen, felirataikból tudjuk, hogy Mathurá és környéke a vaisnava bhágavata (vaiṣṇava bhāgavata) vallás fontos központja, a Kr.u. II. századtól pedig a buddhizmusnak és a dzsainizmusnak is. 1017–18-ban Mahmúd Ghazní kifosztotta.
Matszja (Matsya)
A mai Dzsajpur (Jaipur) környékén azonosított történeti terület (Dey 1927: 128).
Maukhari (Maukhari)
Ősi család, már a Maurja (Maurya) korból fennmaradt pecsétjük; a VI. század elején Gajá (Gayā) környékét tartják ellenőrzésük alatt (mai Bihár [Bihār]); egy másik águk a mai Uttar Pradés (Uttar Pradeś) területén uralkodik Kánjakubdzsa (Kānyakubja, mai Kanaudzs [Kanauj]) székhellyel, hatalmuk a VI. század végéig jelentős, harcolnak a hunokkal (ismertebb királyaik: Ísánavarman [Īśānavarman], Sarvavarman [Sarvavarman], Avantivarman [Avantivarman]); házasság révén szövetségre lépnek a Vardhanákkal (Vardhana) (Grahavarman [Grahavarman], Avantivarman fia elveszi Rádzsjasrít [Rājyaśrī], Prabhákara Vardhana [Prabhākaravardhana lányát, l. Harsacsarita [Harṣacarita]).
médha (medha)
Szűkebb értelemben a védikus áldozatok egy meghatározott csoportját, míg tágabban az áldozatokat általában jelöli.
Kb. Kr. e. 350–290, ókori görög diplomata, I. Szeleukosz Nikatór, a Nagy Sándor által meghódított keleti területek uralkodójának követeként járt Csandragupta Maurja (Candragupta Maurya) pátaliputrai (Pāṭaliputra) udvarában Kr.e. 300 körül. Négy könyvben írta meg Indiáról szóló beszámolóját, melynek csak későbbi szerzők által idézett részei maradtak fenn.
Méhrgarh (Mehrgaṛh)
Ókori település Balucsisztánban (a mai Pakisztán területén), Mohendzsó-Darótól (Mohanjo-Daro) mintegy 240 km-re északnyugatra. 1974 óta végeznek itt ásatásokat francia régészek. Legkorábbi, a Kr.e. VI. évezredre datálható rétegében négyszögletes, vályogtéglából emelt épületek nyomait, kősarlók, valamint gabona és háziállatok (birka, bivaly) maradványait találták. Az V–IV. századi rétegekben megjelennek a fazekasságra és rézmegmunkálásra utaló leletek. 3000 és 2500 között a település fejlődik, gazdagodik (emeletes épületek, tömeges kerámiatermelés, kereskedelem). A Kr.e. III. évezred közepén lakói elhagyták a települést.
Mékala (Mekala)
A Vindhja-(Vindhya-)hegységben található Amarkantak-(Amarkaṃṭak-)hegy, a Narmadá (Narmadā) forrása (Dey 1927: 130). A Harivansa (Harivaṃśa 117.29) az országok közt említi Mékalát, ami talán arra utalhat, hogy Mékala mint ország a Narmadá forrását magába foglaló történeti terület lehetett.
Méná (Menā)
A Méru (Meru) lánya, Himálaja (Himālaya) felesége, Maináka (Maināka), Aparná (Aparṇā, ld. Párvatí [Pārvatī]), Ékaparná (Ekaparṇā) és Ékapátalá (Ekapāṭalā) anyja.
Páli nyelven Milinda (Milinda), kb. Kr.e. 160–135, az ókori nyugati és indiai forrásokból leginkább ismert indo-görög király. Plutarkhosz és Sztrabón is Baktria királyaként említi. Birodalma az indiai szubkontinensen keleten a Kábul-völgytől nyugaton a Ráví (Rāvī) folyóig, illetve északon a Szvát völgyétől délen Arakhósziáig terjedt. Hadjáratokat vezetett a Gangesz völgyében egészen Pátaliputráig (Pāṭaliputra).
A hagyomány szerint a Nágaszéna (Nāgasena) szerzetessel folytatott beszélgetés hatására tért át a buddhizmusra (erről a Milinda-panyhó [Milinda-pañho], „Menandrosz kérdései” című páli nyelvű buddhista irat számol be). Számos uralkodása alatt vert pénzérme került elő, melyek egyrészt a királyságában virágzó kereskedelemre utalnak, másrészt a rajtuk lévő kerék formájú motívum valószínűleg szintén a király buddhista voltát jelzi.
Méru (Meru)
A Méru az ind kozmológiában központi szerepet játszó, a mennyországot tartó, aranyszínű, mitikus hegy (Mani 1975: 462–463).
Méruprabhava (Meruprabhava)
A Latávéstát (Latāveṣṭa) körülvevő erdők egyike (Harivaṃśa 93.18).
Mithilá (Mithilā)
A történeti Vidéha (Videha) fővárosa, a Nepál-beli Dzsanakpurral (Janakpur) azonosított település (Dey 1927: 130).
Mitra (Mitra)
Eredetileg Varuna (Varuṇa) párjaként tisztelt, szövetségkötéssel és barátsággal asszociált védikus istenség. A Harivansa (Harivaṃśa 3.50–51) a tizenkét áditja (āditya) egyikeként említi.
Móhendzsó-Daró (Mohanjo-Daro)
Régészeti lelőhely az Indus-folyó jobb partján, Pakisztán déli részén; az Indus-civilizáció (kb. Kr.e. 2500–1800) egyik legnagyobb városa volt; egy felegvárból és egy alsóvárosból állt, az utcák szabályos hálózata gondos tervezést mutat; a fellegvár legfontosabb téglaépítményei egy 84 m²-es medence, egy magtárként és egy gyűlésteremként azonosított épület. A leghíresebb szoborlelet, ami Mohendzsó-Daróban került elő, egy táncoslányt ábrázoló kis bronzszobor; számos terrakotta bika- és bivalyszobrot is találtak.
Mrittikávatí (Mṛttikāvatī)
A Bhódzsák (Bhoja) Parnásá (Parṇāśā, mai Banász [Banās]) folyó mentén azonosított szállásterülete (Dey 1927: 132).
Mritju (Mṛtyu)
Ld. Jama (Yama).
Mucsukunda (Mucukunda)
A Nap nemzetségébe tartozó király, harcolt az istenek oldalán a démonok elleni háborúban, a szolgálatáért cserébe azt kérte Indrától (Indra), hogy sokáig aludhasson, illetve megfogadta, hogy aki felkelti, azt azonnal megöli. Mucsukunda ezt követően Krisna (Kṛṣṇa) Földre születéséig aludt, mígnem Kálajavana (Kālayavana) tévedésből felébresztette (Harivaṃśa 85.40–64).
Mura/Muru (Mura/Muru)
Naraka (Naraka) szövetségese, Krisna (Kṛṣṇa) által megölt démon, a fiai segítségével hatezer kötéllel védelmezte Prágdzsjótisát (Prāgjyotiṣa) (Harivaṃśa 91.44–45). Krisnát gyakran nevezik utána Murárinak (Murāri), vagyis Mura ellenségének.
Mustika (Muṣṭika)
Kansza (Kaṃsa) udvarában szolgáló, Krisna (Kṛṣṇa) megölésével megbízott, démoni birkózó.